-
Az együttműködés fokozására szólította fel az Egyesült Államokat hétfőn Kína új miniszterelnöke Pekingben, a parlament éves ülésének végén tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy „a gazdaság fejlesztése az alapvető megoldás a munkahelyteremtésre”. Li Csiang kiemelte, hogy a világ két legnagyobb gazdasága gazdasági és kereskedelmi szempontból szorosan kapcsolódik egymáshoz. Kína és az Egyesült Államok képes és köteles együttműködni… Olvass tovább →
-
Az Egyesült Államok kormányzata 619 millió dollár (216,6 milliárd forint) értékű katonai felszerelés értékesítéséről döntött Tajvannak, hogy segítse a sziget védelmi képességének növelését – közölte a tajvani külügyminisztérium csütörtökön. A közlemény szerint ez már a kilencedik alkalom, amikor Joe Biden elnök kormányzata katonai felszerelést és technikai-logisztikai szolgáltatásokat ad el Tajvannak. Washington egy 1979-es törvény értelmében… Olvass tovább →
-
Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével. Döntő győzelmet jelentett be a koronavírus-járvány felett a Kínai Kommunista Párt csúcsszerve, a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága. A testület csütörtöki ülésén jelentették be, hogy az ország jól teljesített a járvány megelőzésében és ellenőrzés alatt tartásában egyaránt, ugyanis több mint 200 millió fertőzött jutott orvosi ellátáshoz, és ott regisztrálták a… Olvass tovább →
-
Nem sokkal az amerikai légtérbe tévedt, feltételezések szerint kémkedésre használt kínai léggömb lelövése után Peking tiltakozott Washingtonnál. A külügyminisztérium egyik szóvivője vasárnap emlékeztetett arra, hogy a Pentagon korábban kijelentette, a ballon nem jelent fenyegetést az emberekre. A kínai álláspont szerint Washington túlreagálta az ügyet. A kínai külügyminisztérium vasárnap tiltakozott Washingtonnál, amiért az amerikai haderő megsemmisítette… Olvass tovább →
-
A ballont azóta kísérik F-22-esek, hogy belépett az amerikai légtérbe. Kanada légterébe mindeközben újabb léggömb lépett be. Kína felelősségteljes ország, amely mindig is szigorúan betartotta a nemzetközi jogot – mondta Mao Ning kínai külügyi szóvivő, miután az Egyesült Államok felett felfedeztek egy kémléggömböt, ami az amerikaiak szerint Kínáé. A léggömböt egyelőre nem lőtték ki, mert… Olvass tovább →
-
Pont akkor, amikor egy német delegáció a szigetre látogat. Vasárnap újabb nagyszabású, közös csapásmérő gyakorlat keretében Kína harci repülőgépeket és hadihajókat küldött Tajvan felé – írja az Euronews. Az információt mind a kínai, mind a tajvani védelmi minisztérium megerősítette. A kínai hadgyakorlat éppen egybeesik német törvényhozók egy csoportjának tajvani látogatásával, ők hétfő reggel érkeztek meg… Olvass tovább →
-
De ezeket a számokat érdemes fenntartásokkal kezelni. Kettő új koronavírus okozta halálesetet jelentettek a kínai hatóságok január 7-re, míg előző napra hármat, írja a Reuters. A hivatalos adatközlést azonban érdemes minimum fenntartásokkal kezelni, egy londoni kutatócég néhány napja ugyanis azt becsülte, Kínában a Covid-halálesetek valóságos száma a jelenlegi napi 9000-ről akár napi 25 000-re is… Olvass tovább →