Kína újabb hadgyakorlatot indított Tajvan mellett

Pont akkor, amikor egy német delegáció a szigetre látogat.

Vasárnap újabb nagyszabású, közös csapásmérő gyakorlat keretében Kína harci repülőgépeket és hadihajókat küldött Tajvan felé – írja az Euronews. Az információt mind a kínai, mind a tajvani védelmi minisztérium megerősítette.

A kínai hadgyakorlat éppen egybeesik német törvényhozók egy csoportjának tajvani látogatásával, ők hétfő reggel érkeztek meg Tajpejbe. A delegációt a Bundestag védelmi bizottságának elnöke, Marie-Agnes Strack Zimmermann vezeti. A delegáció tagjai találkozni fognak Cai Ing-ven tajvani elnökkel, valamint a tajvani Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjével és a Kínával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó szárazföldi ügyek tanácsával is.

A tajvani védelmi minisztérium friss közleménye szerint a vasárnap kezdett kínai hadgyakorlat hétfőre sem állt meg. Kína akciói a minisztérium szerint „súlyosan megzavarták a Tajvani-szoros és a környező vizek békéjét és stabilitását”.

Peking magyar idő szerint vasárnap este 11 körül jelentette be a gyakorlatokat, mondván „elsődleges céljuk a szárazföldi csapások és a tengeri támadások gyakorlása”.

Kína az utóbbi években egyre hangosabban követeli magának Tajvant. Hszi Csin-ping pártfőtitkár a kommunista párt legutóbbi kongresszusán azt mondta: Kína eltökélt, hogy ellenálljon a Tajvan függetlenségét célzó szeparatista akcióknak.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230109_tajvan_kina_hadgyakorlat

Részvény: