-
Közülük kettőnek a korábbi megbízatását újította meg az új miniszter, egy pedig új. A Hivatalos Értesítőben csütörtök este megjelent kinevezés szerint Kutnyánszky Zsolt két évig a tárca európai uniós forrásokból megvalósuló projektjeiért lesz felelős. Feladata, hogy figyelemmel kísérje és koordinálja az ilyen fejlesztéseket, készítse elő az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezeteket, ellenőrizze a kiadott feladatok végrehajtását. Kutnyánszky… Olvass tovább →
-
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök azzal vádolta Jair Bolsonaro szövetségeseit, hogy segédkeztek az elnöki palota elleni vasárnapi támadásban, írja a BBC. A leköszönő elnök, a vereségbe nagyon nehezen beletörődő Bolsonaro hívei vasárnap egyszerre rohamozták meg az elnöki palotát, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság székházát. A zavargók több százan voltak. A szemmel láthatóan… Olvass tovább →
-
Szergej Szurovikin, akit „Armageddon tábornoknak” becéztek az Orosz Föderációnak nyújtott „szolgálataiért” – végét ért. Lefokozták Valerij Geraszimov helyettessé, aki az ukrajnai orosz katonai csoport új parancsnoka lett. A Kreml felismerte erre a tábornokra tett fogadás kudarcát. Szurovikin összes „eredménye” a parancsnoki pozícióban Herszon feladása, a rekordarányú veszteségek és a rakétaarzenálok céltalan pazarlása. Szurovikin… Olvass tovább →
-
Végleges döntés még nincs – mondta Gulyás Gergely. Egy, a kormány honlapján közzétett belügyminisztériumi rendelettervezetből derült ki tavaly év végén, hogy visszakényszerítenék a magánellátásban dolgozó orvosokat az állami egészségügybe. A terv az volt, hogy a továbbképzésre kötelezett orvosok és egészségügyi felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők csak akkor kapják meg a gyakorlati továbbképzésük teljesítésének igazolását, ha havonta… Olvass tovább →
-
Nagyon lassan halad az állami napelemes támogatások előlegeinek kifizetése, Gulyás Gergely elnézést kért. Szánalmas és borzalmas a teljesítményünk, nem is mondom, eddig mennyit fizettünk ki – mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az állami napelemes támogatásokról. A miniszter elismerte, hogy a hiba egyértelműen az állam oldalán van, és elnézést kért a lassú kifizetésekért. Eddig 3750 pályázati nyertes… Olvass tovább →