-
Három tanár továbbra is a polgári engedetlenség eszközeivel támogatja a pedagógusok követeléseit a Pécsi Művészeti Gimnáziumban – írja a Népszava. Miután november 30-án három fővárosi gimnázium nyolc tanárát bocsátották el, akik polgári engedetlenséggel álltak ki a sztrájkjoguk csorbításával szemben, a Pécsi Művészeti Gimnázium hat tanára úgy döntött, hogy maguk is a polgári engedetlenség módszerével tiltakoznak… Olvass tovább →
-
A helyzet kellemetlen, mert Donald Trump ellen hasonló ügyben folyik vizsgálat. A hét elején derült ki, hogy még novemberben titkosított kormányzati dokumentumokat taáltak egy irodában, amelyet Joe Biden amerikai elnök még az alelnöksége idején két éven át használt. Most újabb ilyen iratok kerültek elő egy másik helyszínről – számolt be a BBC. Az ügyet az… Olvass tovább →
-
A külügyminisztérium úgy tudja, hogy nincs fennakadás az építkezésben. Nyomozást indítottak a kínai hatóságok a Debrecenben akkumulátorfólia-gyárat építő Semcorp Advanced Materials Group alapító-tulajdonosai ellen. Paul Xiaoming Lee és Tony Xiaohua Li házi őrizetbe került – adta hírül a 24.hu. A cikk szerint a Kínában zajló intézkedések hatásait a Külgazdasági és Külügyminisztérium már korábban vizsgálhatta. A… Olvass tovább →
-
Az afganisztáni tálib rendőrség szerint öt halálos áldozata volt a kabuli külügyminisztérium közelében történt szerdai merényletnek, amelynek kapcsán az AFP francia hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva mintegy húsz-huszonöt lehetséges áldozatról számolt be. Dzsamsed Karími, az AFP sofőrje elmondta, hogy autójában várakozott, amikor felfigyelt egy férfira, akinek vállán Kalasnyikov volt, és táskát cipelt. A férfi elhaladt Karími… Olvass tovább →
-
Megérkezett Kijevbe Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A a Kijev, Pozsony, Prága és Varsó városvezetőivel tartott nemzetközi sajtótájékoztatón szolidaritását fejezte az orosz agressziót elszenvedő ukrán néppel és Kijev lakosságával. Karácsony Gergely beszédében hangsúlyozta: „Budapest Ukrajna mellett áll. A magyar kormány nem azonos Magyarországgal. Bár a magyar kormány gyakran a háborús agresszor Putyin elnök érdekeinek megfelelően cselekszik,… Olvass tovább →