Három új miniszteri biztost neveztek ki az Energiaügyi Minisztériumba

Közülük kettőnek a korábbi megbízatását újította meg az új miniszter, egy pedig új.

A Hivatalos Értesítőben csütörtök este megjelent kinevezés szerint Kutnyánszky Zsolt két évig a tárca európai uniós forrásokból megvalósuló projektjeiért lesz felelős. Feladata, hogy figyelemmel kísérje és koordinálja az ilyen fejlesztéseket, készítse elő az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezeteket, ellenőrizze a kiadott feladatok végrehajtását. Kutnyánszky Zsolt november 30-áig a megszűnt Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára volt, de néhány kollégájával ellentétben nem helyezték át az új tárcához, hanem felmentették.

Két további miniszteri biztost, a Fidesz országgyűlési képviselőit Palkovics László korábbi miniszter 2022-ben két évre kinevezte már, de az ő távozásával ez érvényét vesztette. Lantos Csaba (képünkön) most megújította a megbízásokat. Horváth László gyöngyösi képviselő koordinálja a Mátrai Erőmű lignit villamos energia termelésének fokozását, működésének optimalizálását, közreműködik a komplex térségfejlesztési program kidolgozásában, felméri, elemzi a Mátrai Erőmű működéséhez kapcsolódó térségi, munkaerőpiaci, gazdasági, társadalmi folyamatokat a régióban. A politikusnak ez a hetedik parlamenti ciklusa – 1990 óta csak kétszer maradt ki a képviselők közül –, és volt már miniszterelnöki megbízott a nemzeti lovas stratégia előkészítésére és végrehajtására, valamint „a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzetek feltárására és azok megoldását szolgáló javaslatok kidolgozására”.

Egy másik Fidesz-képviselő, Riz Gábor (ózdi választókerület) felméri, elemzi a barnakőszén- és lignittermelés növeléséhez szükséges beruházásokat, azok költségigényét, illetve a barnakőszén- és lignittermelés fokozásához szükséges munkaerőigényt, a munkaerő szakképzettségének helyzetét.

Eltérően szabályozta a miniszter a biztosok díjazását. Kutnyánszky Zsolt helyettes államtitkári fizetést kap mostantól két évig, ami változó, de biztosan havi bruttó másfél millió forint fölött van. Horváth Lászlónak az előző miniszter 520 000 forintot ítélt meg, és ezt Lantos Csaba megtartotta. Ez az éppen most felemelt képviselői juttatáson felül értendő, ami 2022 decemberében nála 1 579 680 forint volt. Riz Gábornak ezzel szemben, aki Palkovics Lászlótól szintén havi 520 000-et kapott, Lantos Csaba döntése alapján ezentúl nem jár pénz a plusz munkáért.

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20230113_miniszteri_biztos_energiaugyi_miniszterium_kinevezesek

Részvény: