-
A Fidesz-közeli közvélemény-kutató szerint a magyarok 70 százaléka helyesli a köztársasági lemondását, és csak 19 százalék gondolja úgy, hogy az államfő rosszul döntött. A magyarok több mint négyötöde, mintegy 85 százaléka hallott a kegyelmi ügyről, 83 százalékban nem is értenek egyet a köztársasági elnök kegyelmi döntésével, derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából. A köztársasági elnök kegyelmének érvényességéhez szükség… Olvass tovább →
-
A kormány gőzerővel készül arra, hogy a jövő év második felében az ország tölti be az Európai Unió soros elnöki pozícióját – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken az Országházban. Budapesten tartják a „Next Generation is Female” kétnapos tanácskozást, amelynek témája a globális demográfiai kihívásokra adható válaszok Európában. A kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón… Olvass tovább →
-
Novák Katalin köztársasági elnök elbúcsúztatta kolléganőjét, Varga Judit leköszönő igazságügyi minisztert. Így egyetlen női miniszter sem marad Orbán Viktor kormányában. Eljött a nap, Varga Judit augusztus 1-jétől elköszön az igazságügyi tárca vezetésétől. A távozás alkalmából egykori minisztertársa, Novák Katalin államfő is elbúcsúztatta. A köztársasági elnök egy közös fotót osztott meg ez alkalomból hivatalos közösségi oldalán,… Olvass tovább →
-
Kedden még csak arról adtak hírt, hogy az igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját 2024-ben. Varga Judit most a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta, leendő feladata, ahogyan miniszteri teendői is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha… Olvass tovább →
-
Egy friss törvénymódosítás ezentúl gyengíti a jogi segítségnyújtáshoz való jogot, és ezáltal több feladat hárul a jövőben a civilekre és a bíróságokra. Az Utcajogász Egyesületre hivatkozva a 444.hu emlékeztet, hogy április végén nyújtotta be a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter azt törvényjavaslatot, amely még kevesebb rászorulónak nyújt jogi segítséget, olyanoknak, akik nem tudják megfizetni… Olvass tovább →