Kedden még csak arról adtak hírt, hogy az igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját 2024-ben.
Varga Judit most a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta, leendő feladata, ahogyan miniszteri teendői is, egész embert kíván,
ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.
Mint mondta hatalmas megtiszteltetés volt számára az elmúlt négy év, hogy a magyar érdekeket szolgálhatta.
Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.
Azt viszont nem erősítette meg a Magyar Nemzetnek, hogy ő lesz a Fidesz-KDNP listavezetője az EP-választáson. Annyit árult el csupán, hogy valóban az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét, szerinte a jövő évi EP-választásnak konzervatív fordulatot kell hoznia az európai intézményekben, és ebben akar akítv szerepet vállalni.
Varga Judit 2019-ben lett igazságügyi miniszternek, Trócsányi Lászlót váltotta a tárca élén, aki szintén EP-képviselő lett.
Varga Judit mehet raportra
A svéd soros elnökség meghallgatást tervez a magyar jogállamiság helyzetéről az úgynevezett hetes cikkelyes eljárás keretében. Az előterjesztését várhatóan támogatni fogják a tagállami kormányok.