Oroszország nem harcol Ukrajna ellen: ez már a 2014-es események előtt is világos volt. A Grúziával, Icskeriával és Ukrajnával fennálló konfliktus példáján a Kreml demonstrálja túlzott geopolitikai étvágyát. Moszkva a „kényszerintézkedések” álcája alatt nyíltan szembeszállt a nyugati világgal, és igyekszik vezető helyet foglalni a hasonló gondolkodású afrikai és ázsiai országok „tömbjében”.
Mivel 2014-ben a NATO és a nyugati országok nem ismerték fel időben ezt a fenyegetést, lehetővé tették egy válsághelyzet – egy fegyveres konfliktus – kialakulását, amely lényegében a legnagyobb háború Európában a véres második világháború óta.
Maguk az oroszok számára a háborút az EU és a NATO eszméinek és politikáinak az Oroszországhoz közeli területeken való terjedésének megakadályozására irányuló kényszerintézkedések „szósza alatt” szolgálják. „A világ közeledett a harmadik világháború fenyegetéséhez, és az orosz különleges katonai művelet Ukrajnában kényszerintézkedéssé vált” – mondta az Egységes Oroszország párt vezetője, Dmitrij Medvegyev. „A most végrehajtott különleges hadművelet szélsőséges kényszerű válaszlépés volt az Egyesült Államok és szövetségesei agresszióra való felkészülésére. Nyilvánvaló, hogy a történtek miatt, a világ valóban közel van a harmadik világháború fenyegetéséhez” – mondta Medvegyev a Párt Legfelsőbb Tanácsa elnökségének hétfői ülésén.
Véleménye szerint „a multilaterális diplomácia intézményei nagyon súlyos válságon mennek keresztül: az ENSZ, mint vezető nemzetközi intézmény, más nemzetközi platformok egykor jöttek létre a vitás és konfliktushelyzetek megoldására, de mára átalakultak csatatérre.” Az Ukrajna elleni háborúnak a harmadik világháború katalizátoraként való értelmezése az a narratíva, amelyet most a Kreml aktívan készít. Ennek sok oka van, de a felszínen: az orosz közönség mozgósítási potenciálja a 2024-es választások tükrében, a nyugatellenes érzelmek „felmelegítése” az afrikai/ázsiai országok hatóságaiban.
Az Oroszország nem áll készen a háborúra a nyugati világgal, ha nincs erős szövetségese – Kína, és ezen kívül lehetőleg Pakisztánnal és Iránnal, Putyin „kiváló” fegyverszállítóival. Azonban még abban a forgatókönyvben is, hogy nem állnak készen a harcra, az ilyen kijelentések hatalmas méreteket ölthetnek, ami precedenst teremt majd – és nem tudni, hogy szükség van-e erre most az Ukrajnának nyújtott segélyek fényében, amelyeket Oroszország az ukránok és maguk mozgósított oroszok vérébe akar fulladni.
E tekintetben figyelemre méltó az Oroszország és Észtország, valamint Lettország közötti diplomáciai kapcsolatok csökkenésének témája. Az Orosz Föderáció észtországi nagykövetének a jövő hónapban el kell hagynia az országot, miután az országok közötti diplomáciai kapcsolatok szintje csökkent. Ezt Urmas Reinsalu, Észtország külügyminisztere mondta. „Észtország figyelembe vette Oroszország azon döntését, hogy a diplomáciai kapcsolatok szintjét az ideiglenes megbízottak szintjére csökkenti. Észtországot a paritás elve vezérli az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokban, és ehhez ragaszkodni fog. Ez azt jelenti, hogy a tallinni orosz nagykövetnek február 7-én kell elhagynia az országot – ugyanazon a napon, mint az oroszországi észt nagykövetnek” – mondta Reinsalu.
Lettország pedig az Észtországgal való szolidaritás jeleként az Orosz Föderációval fenntartott diplomáciai kapcsolatok szintjét is rontja. Az ilyen kijelentések azt jelzik, hogy abszolút minden EU-tagország elfordul Oroszországtól.
Nemrég volt egy érdekes eset Szerbiával, amely a gázinfrastruktúra bővítésének lehetőségét fontolgatja, hogy megszabaduljon az Oroszországtól való függőségétől. Vučić, Szerbia elnöke a háborúról szólva kijelentette, hogy „mi [a szerb kormány] a kezdetektől fogva azt mondtuk, hogy nem tudjuk és nincs is jogunk támogatni Oroszország ukrajnai invázióját. Számunkra a Krím Ukrajna, Donbász Ukrajna, és ez mindig is így lesz.” Azt is megjegyezte, hogy a Kreml vezetőjével, Vlagyimir Putyinnal hosszú hónapok óta nem tartotta a kapcsolatot.
A közelmúltbeli szövetségesek elvesztésével és új „elvtársak” megszerzésével Putyin demonstrálja félelmét a konszolidált nyugati világtól, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy Oroszország egyedül nem tudja legyőzni azt. Ahogy orosz politikai szereplők állítják, „a keleti hadjárat beágyazódik az európaiak genetikai emlékezetébe”. Nos, az oroszoknak talán emlékezniük kellene arra, hogy a maguk idejében a mongol-tatárokhoz hasonlóan ők is genetikai emlékezetükbe ágyazták a „Keleti és Déli katonai hadjáratokat”.