Magyar Péter napszemüvege: ha nem adózza le, bajban lehet

A használt ingóságok eladásából származó bevételeket is be kell vallani, legyen szó vaterás, vintedes, vagy egyéb közösségi oldalon realizált jövedelemről – hívta fel az Economx figyelmét a szakértő.

Május 21-ig kell bevallani a 2023. évi jövedelmeket az adóhatóság felé, ugyanakkor kevesentudják, hogy akár a használt ingóságaink eladásából származó bevételeket is be kell vallani, ésutánukadót is kell fizetni, sőt, akár még az áfa fizetési kötelezettség, vagy számla kiállítási kötelezettség isfelmerülhet – mondta el az Economxnak Szadai András, a WTS Klient adózási üzletágának partnere.

Azzal is tisztában kell lenni, hogy

A NAV ÁLTAL ELKÉSZÍTETT BEVALLÁSI TERVEZET NEM TARTALMAZ EZZEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN INFORMÁCIÓT,

így ezeket az értékesítéseket is be kell írnia az érintett adózóknak, de nem mindegy, hogy melyik sorra.

Nem minden esetben kell feltüntetni az értékesítéseket

Abban az esetben, ha az ingó vagyontárgy átruházásából származó éves bevétel összege nem haladja meg a 600 ezer forintot, valamint az adóévben a gazdasági tevékenységnek nem minősülő ingó értékesítésből származó jövedelem (azaz a bevétel, és a költség különbözete) nemhaladja meg a 200 ezer forintot, nem kell a bevallásban feltüntetni az értékesítéseket.

Ha meghaladjaa bevétel az éves összesített 600 ezer forintot, az összes bevételből jövedelmet (és ha a bevételmeghaladja a költségeket), adót kell számítani. Ha az ingó vagyontárgyak értékesítéséből származójövedelem a 200 ezer forintot meghaladja, akkor csak a 200 ezer forint feletti rész után kell adót fizetni(a teljes jövedelmet be kell vallani, de annak adója 30 ezer forinttal csökkenthető).

Ha valakigazdasági tevékenység keretében végzett ingó értékesítést, a jövedelmet terhelő adó nemcsökkenthető 30 ezer forinttal.

Így kell feltüntetni a jövedelmet

A bevallás 13. sorát, egészen pontosan az ingó vagyontárgyak, illetve ingatlan gazdasági tevékenység keretében történő értékesítéséből származó jövedelem részt kell kiegészíteni. A hangsúly a gazdasági tevékenységen van.

Ha az ingó vagyontárgy átruházása gazdasági tevékenység keretében történik (kivéve, ha a bevételt egyéni vállalkozói tevékenység keretében szerzi meg), akkor a megállapított jövedelem önálló tevékenységből származó jövedelemnek számít.

Ahogy azt a NAV szja bevallásának magyarázata is definiálja, gazdasági tevékenységnek az számít, ha a magánszemély a tevékenységet üzletszerűen, illetőleg tartósan, vagy rendszeres jelleggel folytatja, feltéve, hogy a tevékenysége ellenérték elérésére irányul, vagy azzal jár, és a tevékenység végzése független formában történik.

Ha évente egy-két használt terméket eladunk egy közösségi platformon (sok esetben veszteséggel), nem beszélhetünk gazdasági tevékenységről. Ilyen esetben a bevallás 163. sorát kell kitölteni. Ebben a sorban kell feltüntetni az ingó vagyontárgy nem gazdasági tevékenységként történő értékesítéséből származó jövedelem adóköteles részét és annak 15 százalékos adóját.

A költségek levonása

Az értékesített ingóság megszerzésére, értékének növelésére fordított kiadások akkor is levonhatók a bevételből, ha azok az értékesítés adóévét megelőzően merültek fel (tehát, például egy 2020 évben vett kerékpár 2023. évben történt értékesítése esetén is van lehetőség a költség elszámolásra).

Bár a legtöbb számlát már elektronikusan továbbítják a vevők felé, így a megőrzése könnyebb is, fontos, hogy a papír alapon meglévő számlákat is meg kell őrizni.

Ha az ingó vagyontárgy megszerzésére fordított összeg nem állapítható meg, akkor a bevétel 75 százalékát kell feltüntetni költségként, és más kiadás költségként nem vonható le a bevételből.

A szja-n kívül lehet még más adónem is

Az ingó vagyontárgy gazdasági tevékenység keretében történő átruházásából származó jövedelem után szociális hozzájárulási adó is felmerül (a hangsúly ismét a gazdasági tevékenységen van), amely költségként nem számolható el, és a megállapított jövedelem 89 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni. A 2023. évi szja bevallás 09-es lapját kell ilyenkor kitölteni és a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót be kell vallani és meg is kell fizetni a határidőig.

Az általános forgalmi adó kérdése

Az évente néhány alkalommal, nem rendszeresen, nem üzletszerűen értékesített használt ingóságainktól meg tudunk válni úgy, hogy nem leszünk az általános forgalmi adó alanyai, ugyanakkor könnyű a rendszeresség, és az üzletszerűség határát átlépni.

Így az áfa adónem pontosabb vizsgálatát sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a tevékenység rendszeres, és üzletszerű jellegű.

Bár a bevallási tervezetben konkrét számokat nem látunk a valóságban megtörtént értékesítésekről, tehát „önbevallásra” van szükség, mindez nem jelenti azt, hogy a NAV számára nem lennének elérhetőek bizonyos fontos információk.

Az EU szabályozás egyik eleme, hogy a platformszolgáltatóknak jelentést kell tenni a hatóságok felé meghatározott esetekben (például az adott időszakban több mint 30 alkalommal értékesített az illető ingóságot, vagy értékesítés összértéke meghaladja a 2000 eurót).

Forrás:https://www.economx.hu/belfold/magyar-peter-adozas-facebook-jog-kereskedelem.788927.html

Részvény: