Váratlanul Ukrajnába látogatott a dél-koreai elnök

Előre be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában Jun Szok Jol dél-koreai elnök, ahol délután egyebek mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyal – közölte a dél-koreai elnöki hivatal szombaton.

Jun Szok Jol a héten Litvániában tartott NATO-csúcsot követően Lengyelországba utazott, onnan érkezett Ukrajnába, ahol kifejezte szolidaritását az ukrán néppel, és felvetette annak lehetőségét, hogy az ország támogathatja Ukrajna harcát az orosz invázió ellen.

A dél-koreai elnök először a bucsai tömegmészárlás helyszínére, majd Irpinybe látogatott, ahol heves tüzérségi támadások sújtották a lakosságot. A közlemény szerint Jun Szok Jol az ukrán elnökkel közös találkozóját megelőzően feleségével, Kim Gon Hivel együtt, tisztelete jeléül koszorút fektet egy háborús emlékműnél.

Dél-Korea, mint az Egyesült Államok szoros szövetségese és egyre hangsúlyosabb fegyverexportőr, egyre nagyobb nyomás alá kerül, hogy támogassa Ukrajnát. A koreai kormányzat eddig megtagadta a humanitárius és pénzügyi segítségnyújtást, szem előtt tartva Oroszország befolyását Észak-Koreára – írja a Reuters.

A dél-koreai elnök a héten viszont azt közölte, hogy jelenleg azon dolgoznak, hogy egyebek mellett mentőszolgálati eszközöket és aknamentesítésre alkalmas felszerelést küldenek Ukrajnának, továbbá beszállnak a NATO Ukrajnának szánt pénzügyi alapjába.

A dél-koreai szárazföldi szállítási, infrastrukturális és közlekedési minisztérium pénteki közleményében elárulta, hogy Szöul, lőszerek és fegyverek mellett egyéb módon, így az ország újjáépítésében is támogatni szeretné Kijevet. Ennek értelmében pénteken Szöul, Kijev és több ország aláírásával szándéknyilatkozat is született, amelyben a vállalatok közti együttműködést tűzték ki célul a harcok sújtotta ország újjáépítésében – írja a minisztérium.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230715_Varatlanul_Ukrajnaba_latogatott_a_delkoreai_elnok

Részvény: