Svéd ügyész: Továbbra sem világos, ki robbantotta fel az Északi Áramlatot

Továbbra sem világos, ki robbantotta fel az Északi Áramlat vezetékeket tavaly szeptemberben – nyilatkozta az ügy kivizsgálását vezető svéd ügyész, Mats Ljungqvist.

Teljes gőzzel dolgozunk, minden követ felforgatunk, és semmit sem bízunk a véletlenre. Reményeink szerint sikerül megtalálni az elkövetőt, de meg kell jegyezni, hogy a körülményekre való tekintettel ez nem lesz könnyű

– mondta a Reutersnek.

A The New York Times március 7-én arról számolt be, hogy egy „ukránbarát csoport hajtotta végre az Északi Áramlat-vezetékek elleni támadást”, névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselőkre hivatkozva, akik bizalmas hírszerzési információkat vizsgáltak át. A jelentés kifejezetten megállapítja: nincs bizonyíték arra, hogy Zelenszkij ukrán elnöknek vagy az embereinek köze lett volna a művelethez. Jóllehet, az amerikai lap hozzáteszi, a hatóságok nem közölték, honnan szerezték be a csővezetékekkel kapcsolatos információkat, s ezzel mintegy nyitva hagyták annak lehetőségét, hogy a rongálásnak akár köze is lehetett az ukrán kormányhoz.

A Die Zeit című német lap nem sokkal később arról írt, hogy a támadást egy öt férfiból és egy nőből álló csapat hajtotta végre két ukrán tulajdonában lévő, Lengyelországban bejegyzett jachton.

Ljungqvis azt is elmondta, hogy az eset a politikai spekulációk középpontjába került, de szerinte

ezek a spekulációk nem befolyásolják a vizsgálatot, amely elemzéseken, helyszíni vizsgálatokon, valamint Svédország és más országok hatóságainak együttműködésén alapul.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/04/06/orosz-ukran-haboru-oroszorszag-ukrajna-elo-hirfolyam-40/#sved-ugyesz-tovabbra-sem-vilagos-ki-robbantotta-fel-az-eszaki-aramlatot

Részvény: