Geert Wilders Szabadságpártja legyőzte a hagyományos jobb- és baloldali pártokat, belőle pedig akár még miniszterelnök is lehet. A meglepetést hozó eredményért jórészt a koalíciót eddig vezető liberális-konzervatív párt, a VVD a felelős.
A Mark Rutte vezette kormány júliusi összeomlása miatt kiírt előrehozott választást megelőző kampányban talán senki sem gondolta komolyan, hogy a holland politikában jóideje jelenlévő, a szélsőséges iszlámellenességet és EU-szkepticizmust képviselő Geert Wildersnak lesz esélye megnyerni a megméretést.
Ehhez az is kellett, hogy a szétesett kormánykoalíciót vezető Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) Ruttét váltó új pártvezére, Dilan Yesilgöz-Zegerius megnyitotta Wilders előtt a koalíció lehetőségét, vagyis szakítva azzal a kormányzati gyakorlattal, amely kizárta az együttműködést a szélsőjobbal, bejelentette, hogy hajlandó fontolóra venni a Szabadságpárttal (PVV) a választások utáni együttműködést. Ezzel a nyilatkozattal viszont a VVD-vezér egyszerre az átlagos választók számára is szalonképessé tette Wilderst és a pártját.
A szélsőjobb első hollandiai győzelme
A 150 fős alsóházban, a Tweede Kamerben eddig 17 hellyel rendelkező Wilders meglátta a talán soha vissza nem térő alkalmat és tompítva retorikáján új szavazók százezreit nyerte el, a szerdai voksoláson 37 képviselői mandátumot nyert el. Az egyfordulós, listás választási rendszerben született szavazási eredmény azt mutatja, hogy a hollandok leginkább a VVD-től vándoroltak át: a VVD-nek csak a harmadik hely jutott 24 képviselői mandátummal, míg a második helyre a munkáspártiak és a baloldali zöldek futottak be 25 képviselői helyet szerezve. Wildersék másik fő forrása a szélsőjobb vetélytárstól, Thierry Baudet-től elhódított választói réteg volt: Baudet Fórom a Demokráciáért nevű pártja a legutóbbi, 2021-es voksoláson még öt százalékot és nyolc képviselői helyet szerzett, ám ezúttal a tömörülés nem jutott be a törvényhozásba.
A tévévitákban igencsak határozottan fellépő és magabiztos Wilders kötelező érvényű népszavazást szorgalmaz az EU-ból kilépésről, ki akarja léptetni Hollandiát a nemzetközi klímavédelmi szerződésekből, és szinte teljesen le akarja állítani a bevándorlást. Sürgette a menekültbefogadó központok bezárását és beígérte, hogy ki fogják utasítani az országból a kettős állampolgárságú bűnözőket. Az iszlámmal is vannak tervei: többször is arról beszélt, hogy betiltaná a „gonoszt” képviselő Koránt és bezáratná a dzsámikat. Több nyilatkozatában a muszlim bevándorlókat tette felelőssé a holland polgárok egy részének gondjaiért. „Míg a menedékkérők az ingyenebédet élvezik a kirándulóhajókon, a hollandoknak már az élelmiszer-vásárlásban is vissza kell fogniuk magukat” – mondta.
Emellett – hasonlóan elvbarátjához, a választási diadalhoz az elsők között gratuláló Orbán Viktorhoz – ellenzi az orosz agresszió ellen harcoló Ukrajna további támogatását is. Egészében véve Wilders sok tekintetben hasonlít Donald Trump volt amerikai elnökhöz, a különbség csak annyi, hogy a Fehér Házért most is versenybe szálló republikánus politikussal ellentétben nem az USA-t, hanem Hollandiát akarja „újra naggyá tenni”. A francia szélsőjobbot képviselő pártvezér, Marine Le Pen is gratulált. „A PVV nagyszerű teljesítménye azt mutatja, hogy világszerte növekszik azoknak az ereje, akik kiállnak a nemzeti identitás védelme mellett. Éppen az ad reményt Európának, hogy vannak még emberek, akik nem hagyják kioltani a nemzetek lángját” – üzente Le Pen.
Kompromisszumképes Wilders
Wilders – aki évek óta rendőri védelem alatt él magyar származású feleségével – a választási győzelem estéjén bejelentette, kész kompromisszumokat kötni, hogy biztosítsa egy működőképes koalíció létrehozását, ám azt egyelőre nem árulta el, milyen engedményeket hajlandó tenni. Kompromisszumokra igencsak szüksége lesz, a többi párt ugyanis csak részben osztja a PVV szélsőséges nézeteit, a politikai fősodorhoz tartozó tömörülések például nem vezetnék ki Hollandiát az unióból.
Az elemzők jelenleg azt tartják a leginkább valószínűnek, hogy a PVV a VVD-vel, valamint egy új párttal, a Pieter Omtzigt vezette Új Társadalmi Szerződéssel (NSC) alkot majd 81 képviselős koalíciót. A tárgyalások – a holland hagyományoknak megfelelően – valószínűleg hónapokig tartanak majd. Yesilgöz-Zegerius például arról beszélt, ő egy olyan kormányba nem lép be, amelynek Wilders lesz a vezetője, míg az NSC vezetői, akik ugyan késznek mutatkoztak tárgyalni az együttműködésről, azt hangsúlyozták, Wilders pártjának működése nem felel meg a jogállamiság követelményeinek. Az alkudozási folyamatot megnehezíti, hogy a parlamenti alsóház igencsak töredezett: 15 párt között oszlik meg a 150 képviselői mandátum.
További opciók
Az sem kizárt, hogy végül a választásokon vesztes pártokból alakul meg egy 5-5 pártból álló koalíció és ezek a tömörülések kihagyják a szélsőjobbot. Ebben a koalícióban a Frans Timmermans vezette Munkapárt kapná a kormányfői posztot és bekerülne az NSC, a VVD, valamint néhány kisebb párt, például a jobboldali populista BBB, illetve a balliberális D66 is.
Ha nem jön össze a Hollandiában „sátorkoalíciónak” is nevezett összefogás, a VVD és az NSC akár egy kisebbségi kormány létrehozását is kezdeményezheti, ám ennek stabilitása igencsak megkérdőjelezhető lesz. Már csak azért is, mert Rutte negyedik kormánya éppen a koalíciós belviták miatt omlott össze: míg a VVD, amely az évek során egyre inkább csúszott a szélsőjobb felé, hogy kifogja a szelet Wildersék vitorlájából, a migráció szabályainak megszigorítását kezdeményezte, partnerei ezt elutasították, és hagyták megbukni a kabinetet.
Hollandiában egyébként már akad példa arra, hogy nem a győztes alakíthatott kormányt. 1982-ben például a Munkapárt szerezte a legtöbb mandátumot, azonban jobbközép ellenfelei összefogtak, és nélküle alkottak koalíciót.
Forrás:https://hvg.hu/vilag/20231123_Igy_nyert_valasztast_Hollandiaban_a_szelsojobb