Sebességtippek az ideális autópályás közlekedésre: két jó megoldás van

A megfelelő utazó sebesség megválasztása csökkenti a fogyasztást és a stresszt, elkerülhetők a felesleges lassítások és gyorsítások.

A rosszul megválasztott sebesség rengeteg extra manőverhez és stresszhez vezethet az autópályán is. Ha azonban sikerül felvenni a forgalom tempóját, akkor erre a sebességre beállva jóval kevesebbszer kell alkalmazkodni a többiekhez, hiszen nem távolodnak tőled és nem is közelednek hozzád, így nem is lesznek útban egymásnak. Persze, a forgalom tempója minden egyes út, akár minden egybefüggő útszakasz során változik, befolyásolják az időjárási viszonyok, a forgalom sűrűsége, illetve még az üres szerencse is – állapította meg írásában az Autonavigátor szerzője, aki úgy tapasztalta, hogy akár tetszik, akár nem, a legegyenletesebb haladást általában a 130 és 135 km/óra közötti, illetve 90-100 km/óra közötti tartományokban lehet elérni. A két ajánlott sebességtartományra azonban teljesen különböző íratlan szabályok vonatkoznak. A szerző a következőket javasolja:

Rengeteg terhet vesz le a vállunkról, ha a megengedett legmagasabb sebesség környékén választjuk meg a tempót a közlekedéshez. Ezt a sebességet tartva – néhány renitens kivételtől eltekintve – nem lesz nálunk gyorsabb szereplő a pályán, így jóval kevesebbszer kell a mögöttünk gyorsabban érkező autósokhoz alkalmazkodni, mondjuk egy kamion, vagy egy lassabban haladó jármű kikerülésekor.
Sokan vannak, akik a 110-120 km/órás tempót már csak azért is biztonságosabbnak tartják, mert lassabban közlekednek, ám ez ebben a helyzetben csak nagyon ritkán jelent valódi előnyt, hiszen a teherforgalom jelentősen lassabb, így folyamatosan előzni kényszerülünk, majd a kötelező jobbra tartás miatt vissza kell sorolnod minden egyes alkalommal, amikor erre szabályos követési távolság megtartása mellett lehetőséged nyílik.
Óriási extra koncentrációt igényel, hogy jelentős ideig kell kamionok mögött lassabban haladni a tervezettnél, ha 110 km/órával közlekedünk az autópályán.
A forgalom tempójánál gyorsabban sem érdemes azonban haladni, ugyanis akiknek 110 km/óránál „útban lennél” a belső sávban, azok 150 km/órás tempóval haladva neked lesznek folyamatosan „útban”. Ezért ismételten folyamatos lassításokra és gyorsításokra kényszerülsz majd, és a legtöbb esetben ugyanúgy 130 km/órával fogsz haladni mint a többiek, csak éppen folyamatosan azt figyelve és azon stresszelve, hogy mikor tudsz már haladni.
A másik, nyugodt utazást eredményező lehetőség az óra szerinti 90-100 km/óra közötti tartomány felvétele, azaz a teherforgalom sebessége. Tagadhatatlanul ez a legtakarékosabb módja az autópályázásnak, ám ekkor rengeteg olyan tényezőre kell figyelni, amelyre 130 km/óra környékén nem kellene. Ilyen például, hogy semmiképpen se haladjon lassabban a teherforgalomnál, mivel a kamionosoknak pontosan megtervezett időben kell odaérniük a céljukhoz, nem szabad feltartani őket.
Az általános főszabály szerint ugyan a nagyobb teherautók és kamionok Magyarországon nem előzhetnek napközben az irányonként legfeljebb kétsávos autópályákon és autóutakon, ennek ellenére, ha feltartjuk őket, mert mondjuk takarékossági okokból 85 km/óra körül közlekedünk, akkor meg fognak előzni. Az sem kizárt, hogy több kamion közé kerülünk, „bedobozolva”, ami sokak számára az egyik legfélelmetesebb érzés az autópályán.

A kormány titokban új KRESZ-t készít, a szakértő szerint így nem lesz vége a pusztításnak
Véget érhet a rettegés az utakon, vagy csak állampolgári jogokat csorbítana a kormányzat? A közlekedési minisztérium szerint állami beavatkozást igényel a nagyteljesítményű autók elterjedése, ezért újraírnák a KRESZ-t, a szakértő viszont másként számol és attól tart, hogy a módosítás adhoc-jellegű lesz.

Forrás:https://www.economx.hu/gazdasag/auto-autopalya-biztonsag-kozelekedes-forgalom-gyorshajtas-sebesseg.779791.html

Részvény: