Pedagógusnapi bejelentés: jöhet minden idők legnagyobb béremelése

Persze majd ha a brüsszeli pénzek is megjönnek.

Minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezzük – írta a Belügyminisztérium a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben köszönetet mond „valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat”.

A kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus béremelést tervezi,
az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat – több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően – hamarosan az Országgyűlés elé kerül” – jelezték.

A tárca közleménye szerint „a béremelést eddig is csak az késleltette, hogy

Brüsszel húzza az időt, és nem fizeti ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat.
Amikor megérkeznek a hazánkat megillető uniós források, soha nem látott mértékű pedagógus béremelés valósul meg”.

Az új pedagógus életpálya törvényjavaslat nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést garantál a pedagógusoknak, megteremti a pályakezdők és a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó tanárok kiemelt béremelésének feltételeit – írták.

Pedagóguskar: A bérekkel kapcsolatban nehéz türelemről beszélni
Ha nem érkezik meg az uniós forrás, akkor is elő kell teremteni azt a béremelést a pedagógusok számára, amit megígértek – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány ez év januárjától 10 százalékos pedagógus béremelést előlegezett meg.

„Amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus béremelés következhet. Amikor megérkeznek az uniós források, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér” – áll a közleményben.

A tanárok fizetését az átlagbérek legalább 130 százalékára emelik a csehek
A cseh pedagógusok fizetéséhez szükséges összeget az államnak kell biztosítania. A törvénymódosításokat a parlament két háza annak ellenére is megszavazta, hogy a költségvetésben még nem határozták meg pontosan a szükséges források helyét. Mikulás Bek oktatásügyi miniszter elmondta, hogy a részleteket az oktatásügyi szakszervezetekkel együtt fogják kidolgozni.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/pedagogusnapi-bejelentes-johet-minden-idok-legnagyobb-beremelese.772141.html

Részvény: