Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szombaton részt vesz az ismételten választásokat nyert Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő beiktatási ünnepségén Ankarában – közölte az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) pénteken.
A katonai szövetség közleménye szerint Stoltenberg kétnapos látogatásra utazik a NATO-tagország Törökországba. Látogatása első napján vesz részt az újraválasztott török elnök beiktatásán, majd vasárnap kétoldalú megbeszéléseket folytat Recep Tayyip Erdogannal és más magasrangú török tisztségviselőkkel – közölték.
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) csütörtökön hirdette ki a török elnökválasztás május 28-i második fordulójának végleges eredményeit. A második fordulót, és így magát az elnökválasztást Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte, 27 834 589 szavazattal a voksok 52,18 százalékát szerezte meg.
Erdogan 2014-től Törökország államfője, mostani győzelmével harmadik ciklusát kezdheti. Korábban – 2003 és 2014 között – az ország miniszterelnöke volt.
Forrás:(MTI)