Macron: két kérdésben nézeteltérésünk lehet Magyarországgal

„Politikai ellenfél, de európai partner Orbán Viktor” – véli Emmanuel Macron francia elnök, aki elmondta, hogy két fontos kérdésben ugyanakkor nézeteltérés is adódhat.

Orbán Viktor politikai ellenfél, de európai partner – mondta újságírói kérdésre válaszolva Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóján. Macron elmondta: a 27 európai kormány- és államfőnek együtt kell működni Európáért és meg kell találni a kompromisszumokat.

„Még akkor is ha vannak komoly nézeteltéréseink. És vannak, például a jogállamiság kérdésében. De az önállóság, a fejlődés tekintetében hasznos kompromisszumokat köthetünk” – sorolta.

A magyar kormánnyal két kérdésben várható komolyabb nézeteltérés a francia soros elnökség terveit nézve. Az egyik az európai minimálbér kérdése, melyről kezd kialakulni a 27 állam közötti konszenzus. Az Európai Unió szakminiszterei által a hét elején elfogadott tárgyalási pozícióval Magyarország és Dánia nem értett egyet  – írja az Euronews.

A másik ütközési pont a magyar kormánnyal várhatóan a jogállamisági kérdésben lesz – mondta.

Macron szerint újra kell gondolni az eszközöket, és újabbakra is szükség lehet az európai értékek erősítéséhez. Kijelentette, hogy a jogállamiság nem alku tárgya. Ez azért fontos kérdés, mert a francia elnökség alatt várható az EU Bíróságának ítélete a magyar és lengyel kormány indította perben, mellyel a jogállamisági mechanizmust támadták meg. A főtanácsnoki indítvány elutasította Budapest és Varsó érveit, és általában a bíróság ítélete nagyjából megegyezik az indítvánnyal – olvasható a portálon.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/emmanuel-macron-orban-viktor-politika-eu.741936.html

Részvény: