Koszovó a NATO csapatok megerősítését kéri a szerb törvény élesítése előtt

Közeledik az elhalasztott rendszámtörvény bevezetése, ami miatt a szerb-koszovói határon fegyverek dördültek a hónap elején. A helyi békefenntartók több mint 20 éve felelnek a rendért, de az évek alatt jelentősen leépítették a csapatokat, és mostanra már csak kevesebb mint 4000 katona van a magyar parancsnok irányítása alá tartozó KFOR bázisán.

balkáni helyzet július utolsó napján melegedett újra, mivel az eredeti tervek szerint augusztus elsején életbe lépő rendelet jelentősen megnehezítette volna az országban élő szerb kisebbség két ország közötti szabad mozgását.

Az új törvény szerint a régi szerbiai rendszámtáblákat záros határidőn belüli le kellene cserélni, az anyaországból beutazó szerbeknek pedig egy speciális személyigazolványt rendelt volna el, amivel a Koszovóban való ideiglenes tartózkodásukat szabályoznák.

Albin Kurti koszovói elnök szerint ez arányos válasz a szerbiai oldalon hatályos szabályokra, két határátkelőnél mégis útlezárások és áldozat nélküli lövöldözések történtek, amelyeket a helyi szerb közösségek tiltakozásként szerveztek a törvény bevezetés ellen.

Megrekedt diplomácia

NATO akkor arról biztosította a feleket, hogy készen állnak közbelépni, ha “veszélybe kerülne a stabilitás”, de az incidens elharapódzását végül azzal sikerült megfékezni, hogy az USA koszovói nagykövetének tanácsára, a kormány egy hónappal elnapolta a törvény bevezetését, ez a határidő azonban csütörtökön lejár.

Alekszandar Vucsity szerb miniszterelnök eleinte a dialógust hangsúlyozta és Brüsszelben találkoztak is a felek, de az EU-s és amerikai résztvevőkkel kiegészülő csörték semmi konkrétumot nem hoztak és Vucsity azóta azzal is fenyegetőzött, hogy

saját kezükbe veszik a koszovoi szerbek megvédését, ha erre a NATO képtelen, vagy nem hajlandó.

Kurti a helyzet fokozódása miatt pénteken a német Welten azt nyilatkozta, hogy nem terveznek elállni a szeptember elsejei dátumtól, és hogy sürgős szükség volna a helyi NATO csapatok érdemi megerősítésére – írta meg az Euronews.

Megcsappant haderő

Elmondása szerint a szerbeknek 48 katonai bázisa van Koszovó közvetlen közelében és csak 2021-ben 104-szer hadgyakorlatoztak orosz közreműködéssel. A fenyegetés szerinte kettős, így fontos volna a KFOR (Kosovo Force) megerősítése, mert azzal jelentősen megerősíthetnék országuk védelmi helyzetét.

KFOR jelenleg mintegy 3600 fős személyzettel van jelen Koszovóban, ami apró töredéke az eredetileg 1999-ben felvonultatott 40 000 fős seregnek, ami már a kétezres évek elejére a felére csökkent. A csapatok élén 2021 óta magyar parancsnok van, Kajári Ferenc személyében.

Ugyan komolyabb katonai előkészületekről nincs hivatalos forrás, a KFOR két hete légvédelmi hadgyakorlaton vett részt Olaszországban és kedden John M. Rhodes amerikai gyalogsági parancsnokot fogadta pristinai támaszpontjukon. A törvény hatálybalépése előtt egy nappal, Kajári videóban kérte Koszovó lakosságát, hogy ne üljenek föl az álhíreknek és több forrásból is ellenőrizzenek mindent, amit hallanak.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/kfor-nato-koszovo-szerbia-harc-rendszam.758911.html

#koszovó #nato #szerbia #határátkelő #balkán #kisebbség #aleksandar_vucic

Részvény: