Kirúgták a makói elbocsátások miatt tiltakozó szakszervezeti vezetőt

Kizárták irodájából, megvonták a szakszervezetis hozzáféréseit, végkielégítést sem kapott Radics Gábor a szegedi Contitechtől, ahol 27 évig dolgozott. A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke korábban a makói gumigyárnál történt elbocsátások ügyében szólalt fel.

Azonnali hatállyal bocsátották el január 16-án Radics Gábort, a Contitech szegedi gumigyárának dolgozóját, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnökét. Az elbocsátással egyidőben a szakszervezeti tevékenységével kapcsolatos dokumentációktól, illetve online felületektől is elzárták, és a szakszervezet a cég telephelyén található irodájába sem mehet be – írja a Mérce. A lapnak nyilatkozó érintett szerint az ügy a makói Continental-gyárral kapcsolatos fejleményekkel áll kapcsolatban.

Tavaly novemberben a GSZSZ hívta fel a figyelmet arra, hogy több tucat munkavállalótól válik meg a gyár, köztük több mint 20 éve ott dolgozóktól is. Radics Gábor később a Continental AG hannoveri vezetésének küldött nyílt levélben azt is jelezte, hogy olyan dolgozókról volt szó, akik előzőleg vendégmunkásokat tanítottak be. A makói kirúgások miatt Lázár János is méltatlankodott.

Mércének a szakszervezeti vezető most azt mondta, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül, váratlanul érte az elbocsátás, másnap már biztonsági őrök vezették ki a gyárból, nem kapott végkielégítést, pedig 27 éve dolgozott a cégnél, és elesik a tavalyi prémiumától is.

Forrás:https://hvg.hu/kkv/20240126_contitcech_gumiipari_szakszervezeti_szovetseg_makoi_continental_ContiTech_Fluid_Automotive_Hungaria_Kft

Részvény: