Gyorsult az orosz infláció júniusban éves és havi szinten

Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy júniusban az éves infláció 3,2 százalékra emelkedett a májusi 2,5 százalékról.

Gyorsult az éves és havi szintű infláció Oroszországban júniusban – miután áprilisban 2020 februárja óta a legalacsonyabb szintre került éves összevetésben részben a tavalyi magas bázis miatt –, de még így is a negyedik egymást követő hónapban állt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél alatt.

Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy júniusban az éves infláció 3,2 százalékra emelkedett a májusi 2,5 százalékról. Elemzők 3,3 százalékra számítottak júniusra. Tavaly júniusban 15,9 százalékos éves inflációt mértek Oroszországban.

Havi szinten az infláció az elemzői várakozásoknak megfelelően 0,4 százalék volt a májusi 0,3 százalék után. Havi összevetésben az élelmiszerárak 0,01 százalékkal csökkentek, a nem élelmiszertermékek ára 0,42 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 0,83 százalékkal nőtt.

A június végével záródott első fél évben a fogyasztói árak 2,8 százalékkal emelkedtek. Az orosz jegybank júniusban ismertetett inflációs előrejelzése az idei évre 4,5-6,5 százalék, a gazdaságfejlesztési minisztériumé pedig 5,3 százalék.

Mindeközben Magyarországon, bár nem vezettek be ellenünk szankciókat és háborúban sem állunk senkivel (már ha a Brüsszel elleni verbális szabadságharcot nem számítjuk), az inflációt csak nem sikerül 20 százalék alá szorítani.

Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20230713_Oroszorszag_inflacio_gyorsulas

Részvény: