Diplomáciai botrány lett abból, hogy Kína párizsi nagykövete megkérdőjelezte a volt szovjet tagköztársaságok szuverenitását

A kínai külügy azt követően tartotta fontosnak megszólalni, hogy az ország párizsi nagykövete kijelentette: a volt szovjet tagországoknak, köztük a balti államoknak, nincs státuszuk a nemzetközi jogban.

Diplomáciai botrányt robbantott ki Kína párizsi nagykövete, Lu Sa-je azon kijelentésével, hogy a volt szovjet tagországoknak, köztük a balti államoknak, nincs státuszuk a nemzetközi jogban. Ez pedig úgy hangzott, mintha Kína nem ismerné el ezen államok szuverenitását. Ezt tisztázandó szólalt meg most a kínai külügyminisztérium szóvivője, Mao Ning, aki a CNN tudósítása szerint egyértelműen kijelentette, hogy országa tiszteletben tartja a szovjet utódállamok szuverenitását.

„A Szovjetunió felbomlása után Kína az első országok egyike volt, amelyik diplomáciai kapcsolatokat létesített az érintett államokkal” – mondta Mao, aki azt is sietett hozzátenni, hogy az általa elmondottak a kínai kormányzat hivatalos álláspontját tükrözik a kérdésben. Lu kijelentéseit ugyanakkor nem hozta szóba.

A nagykövet nyilatkozata miatt Litvánia, Lettország és Észtország hétfőn bekérette a külügyminisztériumba az országaikban működő kínai diplomáciai képviselet vezetőit.

A diplomata kijelentései máshol sem maradtak visszhang nélkül, az Európai Parlament mintegy 80 képviselője levelet küldött a francia külügyminiszternek azzal a kéréssel, hogy nyilvánítsa Lu Sa-jét nemkívánatos személynek az országban. A francia kormányzat is reagált a nagykövet szavaira, válaszában „teljes szolidaritásáról” biztosított minden érintett államot, amelyek megfogalmazása szerint „több évtizednyi elnyomás után” vívták ki a függetlenségüket.

„Ami Ukrajnát illeti, az egész nemzetközi közösség, Kína is elismerte az 1991-es határaival, beleértve a Krímet” – szögezte le a francia külügyminisztérium egyik szóvivője. A szóvivő azt is hozzátette: Kínának tisztáznia kell, hogy az interjúban elhangzottak tükrözik-e álláspontját vagy sem. Ez lehet akkor a magyarázat arra, hogy Mao miért tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy amit mond, az a kínai kormány hivatalos álláspontja.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230424_Kina_kulugyminiszterium_szuverenitas_haboru_parizsi_kovet

Részvény: