Oroszországban magát Oroszországot folyamatosan megmentik: a keresztes lovagoktól, a Hordától, a lengyelektől a bajok idején, Napóleontól, a náciktól. A folyamatosan reprodukálódó narratíva arról szól, hogy az ország a pusztulás szélére kerül, de aztán hihetetlen erőfeszítések árán a vereséget győzelemre változtatja. Az ilyen narratívák inkább a politikusok, mint a történészek sajátja. Szinte mindig tragikusak: úgy tűnik, hogy a különféle nehézségek az ár, amit az embernek fizetnie kell azért, amije van. Vlagyimir Putyin újra és újra megismétli, hogy az oroszok legfőbb értéke az erős államhatalom. És néha azt is mondja, hogy ez pont azért értékes, mert drágán szerezték be: „Sok embernek friss emléke van a harminc évvel ezelőtti eseményekről, és arról, hogy milyen fájdalmasan kellett kimászni abból a gödörből, amelyben hazánk és a társadalom a Szovjetunió összeomlása után találta magát.” És bár ezúttal a második világháború két veteránja volt a diktátor két kezén, a valóság mást mond – ez a felvonulás kizárólag Putyinnak szól.
Ezért az orosz diktátor ismét a győzelem napját használta fel május 9-én az Orosz Föderációban, hogy abszurd módon Oroszországot a nácizmus elleni harc feltételezett „bástyájaként”, önmagát pedig „hatékony” parancsnokként mutassa be, aki állítólag képes spontán taktikai döntésekre. Az ISW elemzői megjegyzik, hogy Putyin a győzelem napján tartott beszédét arra használta, hogy növelje a Nyugat ellenséges megítélését Oroszországban – különösen azzal, hogy a nyugati országok állítólag megpróbálták eltörölni a Szovjetunió hozzájárulását a náci Németország feletti győzelemhez a második világháborúban.
Putyin a valóságot torzítva kijelentette, hogy:
– A Nyugat állítólag megpróbálja „újraírni” a második világháború történetét, és „megsemmisíteni” a szovjet hősiesség és áldozatvállalás emlékét;
– A nyugati országok támogatják a „nácizmust” Ukrajnában (egy másik, régóta fennálló Kreml-narratívát megismételve, emlékeztet az ISW), és általában állítólag szélesebb körű erőfeszítéseket tesznek „etnikumok és vallások közötti konfliktusok szítására” szerte a világon;
– A Szovjetunió állítólag a „Murmanszktól a Kaukázusig és a Krím-félszigetig” vívott csaták során döntötte el az „emberiség sorsát”, míg a Nyugat állítólag a második világháború „leckéit” akarja „elfelejteni”.
A felvonuláson Putyin számos külföldi tisztviselővel vette körül magát, hogy feltehetően hatékony államférfiként mutassa be magát, aki alternatív „koalíciót” tud létrehozni a kollektív Nyugat erőivel szemben. Ez a „háttér” szerepét Alekszandr Lukasenko fehérorosz diktátor, valamint Kazahsztán, Kirgizsztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kuba, Bissau-Guinea és Laosz vezetői játszották, akik Putyinnal az „első” pódiumon álltak. A korábbi évekhez képest feltűnő volt Nikol Pasinján örmény miniszterelnök távolléte. Valójában Putyin, a „világ 1. számú diktátora” körül egy maroknyi politikai „bábu” gyűlt össze, amelyek nagyon erősen összecsengenek azzal a szereppel, amelyet a Kreml adott nekik ebben az „előadásban”.
Ugyanakkor a Moszkva-barát iráni, észak-koreai és kínai képviselők távolmaradása azt jelezheti, hogy Putyin elő akar jutni ezen államok előtt, amelyekhez Oroszország egyértelműen kötődik, és megpróbálja felépíteni saját „többpólusú” világrendjét Oroszország vezetésével.
Technikai szempontból az egyetlen harckocsi a moszkvai felvonuláson ugyanaz a T-34 volt. Az Orosz Föderáció mélyén található szörnyű tartalékokban és a hatalmas katonai termelésben hívőknek fel kell tenniük a kérdést, hová tűntek a gyalogsági harcjárművek és tankok? Nem volt plusz tíz a felvonulásra? Az Orosz Föderációban már nincsenek tartalékok, ezért nem találtak felszerelést. „A Putyin-rezsim nyilvánvalóan nem tud már T-90-et kiosztani a felvonulásra, Ukrajnában már több tucat ilyen harckocsit semmisítettek meg” – mondja Björn Striezel, a Bild rovatvezetője.
Az International Institute for Strategic Studies (IISS) brit agytröszt adatai szerint a teljes körű invázió első két évében Oroszország 8800 páncélozott járművet veszített, köztük 3000 harckocsit. Ebben az időszakban Moszkva több harckocsit veszített, mint amennyi harcképes volt 2022 februárjában, és a hiány kompenzálására kénytelen volt a frontvonalba vonni stratégiai páncélozott járműtartalékait. Az orosz források azonban hallgatnak erről, de minden lehetséges módon leértékelik a szövetségesek által Ukrajnának biztosított nyugati fegyverek erejét, és akkor győzedelmeskednek, amikor sikerül megrongálniuk vagy semlegesíteniük.
A hagyományos május 9-i felvonulást egy olyan eseménynek szánták, amely egyesíti a világot a nácizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelemben. Most pedig az oroszok világtól való elszigetelődésének szimbólumává vált. Eredeti jelentése – emlékeztető a világ gonoszságának fenyegetésére, valamint a biztonság és jólét érdekében végzett közös munka fontosságára – kiszáradt, maga az ünneplés pedig karneváli egyszemélyes show-vá vált. A rasizmus, mint Oroszország állam által bevezetett ideológiája, formáját és tartalmát tekintve nem annyira a Szovjetunió, mint inkább a nemzetiszocialisták jogutódjává teszi.