Biden: Nincs még rá bizonyíték, hogy Mariupol teljesen elesett

Joe Biden amerikai elnök nemcsak a katonai segélyt és menekültek befogadását jelentette be csütörtökön, de beszédet is tartott, amiben természetesen az agresszor Oroszországot vette elő. „Történelmi győzelemnek” nevezte az ukránok győzelmét a Kijev körüli csatákban (voltaképp az oroszok visszavonultak a teljes északi frontról). Hozzátette, Ukrajna megsegítését fel kell gyorsítani, mivel itt az új orosz offenzíva, ami földrajzilag kisebb területen összpontosul, de nem kisebb a brutalitása.

A fegyverekkel való támogatás mellett azzal is Ukrajna mellé áll az Amerikai Egyesült Államok, hogy kikötőiből kitiltja az orosz és orosz érdekeltségű hajókat.

Megemlékezett a kikötőváros Mariupolról is, aminek elfoglalását (leszámítva az Azovstal acélmű területét) csütörtökön tették hivatalossá az oroszok, maga Vlagyimir Putyin is erről beszélt. Ellenben Biden szerint

megkérdőjelezhető, hogy valóban ellenőrzi-e Mariupolt. Nincs még rá bizonyíték, hogy Mariupol teljesen elesett.

Biden arra kérte Putyint, engedje be a humanitárius segélyt a városba és engedje az Azovstal területén rekedt civileket kijutni az ostromzárból. Volodimir Zelenszkij meg is köszönte hamar a Twitteren az amerikai kiállást, ami „megóvja a demokrácia és szabadság védelmezőinek életét és közelebb visz minket az ukrajnai béke helyreállításához”.

Érdekesség egyébként, hogy Biden egy Theodore Rooseveltet ábrázoló festmény előtt mondta el a magáét. Roosevelt a 20. század elején volt az USA elnöke, de előtte egy lovascsapat élén nagy diadalokat ért el a spanyolok elleni, 1800-as évek végi háborúban.

#Ukrajna #USA #Biden #Mariupol #Oroszország #Háború

Részvény: