A fizikai dolgozók béremelése először előzi az inflációt

A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1855 forint volt, ami 17,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1579 forinthoz képest.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel.

Az átlagos órabérek:

Észak-Magyarországon 1600 forint körül alakulnak;
a többi régióban 1700-1900 forint között mozognak;
Közép-Magyarországon és a fővárosban azonban már meghaladták a 2500 forintot is.
Hamrák Viktor, szolgáltatási igazgató ismertette,

a fogyasztói árindex csökkenésének köszönhetően a béremelés üteme több mint egy év után újra előzni kezdte az inflációt.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 12,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, vagyis a fizikai munkabérek reálértéke már mintegy 5 százalékkal nőtt a 12 hónappal ezelőttihez képest. Az előrejelzések alapján arra lehet számítani, hogy a következő negyedévekben tovább nő a fizikai dolgozók keresetének vásárlóértéke – jelezte a szakember.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó, csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2023 harmadik negyedévében átlagosan 9,2 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere megjegyezte, hogy

sok vállalkozásnál a megnövekedett költségek miatt a folyamatos működés biztosítása az elsődleges cél.
A fogyasztói árindex fokozatos csökkenése mellett azonban várhatóan az év végére ebben a kategóriában is megkezdődhet a reálbérek fokozatos emelkedése.

Átlagosan 19 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ez még mindig csökkenő reálbért jelentett, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal szerint az elmúlt 12 hónapban 20 százalékos volt az infláció.

Forrás:https://www.economx.hu/gazdasag/oraber-emelkedes-fizikai-munka-felmeres.779630.html

Részvény: