Izraelben elméletben legális büntetési tétel a halálos ítélet, ugyanakkor az ország történetében eddig csak kétszer alkalmazták.
Benyújtotta a terroristákra halálbüntetést kérő törvényjavaslatát a kneszetbe a szélsőjobboldali Ocma Jehudit párt képviselője, a mostani kormánykoalíció nemzetbiztonsági minisztere, Itamar Ben-Gvir – derül ki a Times of Israel összefoglalójából. A törvényjavaslattal jelenleg a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága foglalkozik, ugyanakkor még a kormány sem egységes abban, hogy van-e értelme a lépésnek.
Legalábbis erre enged következtetni Joav Kisch oktatásügyi miniszter megszólalása, aki közölte, hogy a terroristákra kiszabható halálos ítéletet tartalmazó törvény „nem fog átmenni”, ez szerinte „mindenki számára világos”.
Hétfőn a kneszet Nemzetbiztonsági Bizottsága meghallgatta Gil Dikmant, aki az egyik túsz, Carmel Gat unokatestvére és Dikman könnyek között kérte Gvir minisztert, hogy álljon el a szándékától és ne próbáljon politikai tőkét kovácsolni a szenvedésükből.
A koalíciós pártok vezérszónoka Ofir Katz is arról beszélt a nap folyamán, hogy addig semmiféle szavazás nem lesz a kneszetben a halálbüntetésről, amíg a javaslatot a kormány el nem fogadja.
Izraelnek sajátos viszonya van a halálbüntetés intézményével, egyfelől elméletben egy kiszabható büntetési forma, mivel az ország jogrendje explicite nem tiltja az alkalmazását, másfelől azonban igen ritkán éltek vele, olyannyira, hogy mindössze kétszer hajtottak végre halálos ítéletet az ország 75 éves fennállása alatt. Először egy Meir Tobianski nevű századost végeztek ki hazaárulásért 1948-ban (róla később kiderült, hogy ártatlanul ítélték el és lőtték agyon), másodízben pedig a holokausztban aktív szerepet játszó Adolf Eichmannt akasztották fel 1962-ben. Ezt követően ugyan többször is előfordult, hogy egy izraeli bíróság valakit halálra ítélt (pl. 1988-ban a Rettegett Iván néven ismert John Demjanjukot is), ám ezeket az ítéleteket minden esetben felülbírálták.
A halálbüntetés-vita újraéledését az október 7-i, példátlan Hamász támadás is fűti, de érdemes ehhez hozzátenni, hogy Benjamin Netanjahu és kormányának több tagja is már a támadássorozatot megelőzően is támogatták a halálbüntetés bevezetését, mint terroristákra is kiszabható büntetőjogi tételt. Izraelben ugyanis jelenleg csak a hazaárulásban, illetve az emberiesség elleni bűncselekményekben bűnösnek találtakat lehetne halálra ítélni.
Forrás:https://hvg.hu/vilag/20231120_torvenyjavaslat_halalbuntetes_terroristak_Izrael