A hétvége nemcsak a Pünkösd, hanem a gyermeknap jegyében telt. Ilyenkor talán el is felejtjük, hogy pontosan két hét múlva, két és fél hónapra teljes gyermekfelügyeletet kell biztosítanunk, mert véget ér az iskola. Több tíz, akár százezres kiadás jöhet a családoknak.
Nagyjából a legtöbb iskolában megtartották már az utolsó szülői értekezletet is, ahol általában maguk a pedagógusok, ismerve az általuk oktatott gyerekek családját, felkészülnek a táboroztatási kérdésekre.
Tíz hetet kell összeegyeztetni, koordinálni a szülőknek és ilyenkor nem az a kérdés, hogy ki hozza el az iskolából a gyereket, hanem az is, ki, mikor, hol, hogyan tud rá vigyázni, netán programot csinálni.
Az egyik lehetőség, a strand.
A fürdők, strandok zsúfolásig voltak tele a tavalyi tikkasztó nyárban, pedig már akkor sem voltak alacsonyak a belépők árai. Voltak fürdők, ahol már a tavalyi évben vagy idén az első negyedévben árat emeltek, de a legtöbb helyen még készülni kell akár további 10-15 százalékos korrekcióra.
Az idei évtől már szinte sehol nem tudunk strandolni 2 ezer forint alatt, Budapesten pedig a történelmi fürdőkben akár 10 ezer forintot is elkérhetnek a jegyért.
Közben fokozatosan nyitnak ki a fürdők, teljes fokozatra azonban csak a tanévzárás után kapcsolnak majd a strand- és gyógyfürdők, június 17-től minden kültéri medence működik majd.
Amikor a család kimerítette a rokonság és baráti kör összes hadra fogható tagját, akkor következik a táborok keresése
A gyerek érdeklődési köre, a megfelelő bizalom megteremtése külön kérdéskört érinti, a pénztárcabarát táborokba a helyek pillanatok alatt elfogynak.
A Táborfigyelő adatai alapján megpróbáltuk megtalálni az átlagos árat, hiszen a felső határ a csillagos ég, akár egy-két napos gyerekprogramra is. Július 1. és 10. közötti periódusban átlagban 4 és 10 nap közötti ottalvós, teljes ellátással járó tematikus táborokat talált a Napi.hu:
átlagosan napi 12 ezer forinttól indulnak az árak, ennél olcsóbb egy-két helyen van, ezeken 6 ezer forintból kihozzák az ellátást,
az átlagosan legdrágább ár a napi 25 ezer forint, de itt a legtöbb helyen rövidebb a tábor ideje.
Ha a 10 hétből, kettőt a gyerek nagyszülőkkel van, kettő hetet a szülőkkel nyaral, kettő hetet az iskola által megszervezett napköziben van, akkor is marad négy hét, amelyet pluszban kell a szülőknek megszervezniük és pluszban kifizetniük. Itt pedig már 100 ezres nagyságrendekről beszélhetünk, ha csak 20 napot veszünk 10 ezer forintos átlaggal.
Ehhez jön még a gyerekeknek adott költőpénz, a táborhoz kellő felszerelések megvétele, amely témájától függően kerül plusz költségbe, legyen az könyv, egy elemlámpa, túracipő…és a nagyon átlagosan számolt napi ellátást szorozzuk meg a gyermekek számával.
Nem késő még beíratni a gyerekeket a honvédelmi táborokba
Több településen vannak még szabad helyek a Magyar Honvédség honvédelmi táboraiban.
Forrás:https://www.napi.hu/gazdasag/vakacio-taborozas-szulok-kiadas.771880.html