-
Beperelte hétfőn az X közösségi oldalt működtető cég a Media Matters civil szervezetet, miután ez utóbbi felhívta a figyelmet arra, hogy az X-en Adolf Hitlert és a nácikat éltető, antiszemita posztok mellett jelent meg több nagy márka hirdetése – írja tudósításában az MTI. A Media Matters csütörtökön tette közzé jelentését, aminek következtébentöbb nagy hirdető, köztük az IBM,… Olvass tovább →
-
Miután tavaly Elon Musk 44 milliárdért vásárolta meg a Twittert, most a dolgozói részvénycsomag árazásából kiderült, hogy 19 milliárdra teszik a vállalat aktuális értékét. 19 milliárd dollár az X – egykori Twitter – értéke a friss céges dokumentumok szerint, azaz a cég az értékének 55 százalékát elvesztette, mióta tavaly Elon Musk 44 milliárd dollárért megvásárolta.… Olvass tovább →
-
Felvételek videójátékokból, korábbi konfliktusokról, valamint erőszakos videók – csak néhány példa arra, hogy milyen illegális és valótlan tartalmak terjednek a Twitterről X-re átnevezett platformon. Az EU most nyílt levélben figyelmeztette a felület tulajdonosát a problémákra. Az EU nyilvános figyelmeztetést adott ki a lassan már egy éve Elon Musk tulajdonában lévő X-re (néhai nevén Twitterre), miután… Olvass tovább →
-
Novák Katalin egyetemistáknak Utah államban. Az eseményről közzétett Facebook-bejegyzésében a magyar államfő azt írta, „amerikai utam utolsó állomásaként Utahba érkeztem, ahol a főváros, Salt Lake City melletti Brigham Young University hallgatóinak tartottam előadást. Fő üzenetem a minap, Elon Muskkal folytatott beszélgetésünk mottója volt. Amint arról beszámoltunk, Novák Katalin a világot érintő demográfiai válság megoldási lehetőségeiről… Olvass tovább →
-
Bár még hosszú út vezethet addig, hogy a gyakorlatban is alkalmazzanak a lebénult betegeknél agy-számítógép interfészeket (BCI), a kísérleteket már embereken is megkezdheti a Neuralink. Megkapta a zöld lámpát az Elon Musk-féle Neuralink egy független vizsgálóbizottságtól arra, hogy megkezdhesse az első kísérleteket lebénult embereken – írja a vállalat keddi közlése nyomán a Reuters hírügynökség. A… Olvass tovább →
-
A Cloudflare-rel összefogva javítja a Starlink internetszolgáltatás teljesítményét a SpaceX. Az Elon Musk-féle SpaceX által üzemeltetett Starlink jelenleg a világ legismertebb műholdasinternet-szolgáltatója, mely a világ számos pontján – így Magyarországon is – biztosít internetet, akár olyan helyeken is, ahol a hagyományos, földi szolgáltatás nem elérhető vagy nem elég jó minőségű. A szolgáltatás igen népszerű, ebből… Olvass tovább →
-
A chip Musk tervei szerint betegségeket gyógyít majd, de még a telepátiát is lehetővé teszi. z amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivataltól (FDA) zöld utat adott Elon Musk cégének arra, hogy embereken teszteljék az agyba ültetett chipjeiket – írja a Guardian. A Neurolink nevű vállalat 2022 elején kért először engedélyt a kísérletekre, első körben azonban az… Olvass tovább →
-
Oroszország a szabadság és a demokrácia elpusztítására irányuló propagandája a demokratikus országok szabadságjogait sebezhető pontként használja fel. Oroszország maga is egy totalitárius állam, amely korlátozza a szólásszabadságot, és keményen üldözi a különvéleményt az ellenőrzése alatt álló területeken. Az orosz propaganda és dezinformáció nem egy „alternatív nézőpont”, amelynek létjogosultsága van, hanem mérgező tartalom, amely… Olvass tovább →
-
Minden bizonnyal egy per miatt küldte pihenőre a Twitter logójaként használt ikonikus kék madarat Elon Musk. A keresetben a dogecoin árfolyamának manipulálásával vádolják a milliárdost – és most ismét ez történt. Magyar idő szerint hétfő este Elon Musk amerikai dollármilliárdos, a Twitter tulajdonosa még tőle is szokatlan dolgot tett: konkrétan a dogecoin nevű kriptovaluta digitális… Olvass tovább →