-
Nagy megkönnyebbülés ez Donald Tusk miniszterelnöknek. Hivatalosan is a kormánypártok nyerték az európai parlamenti választásokat Lengyelországban. A végleges eredmény nem sokban tér el a vasárnap esti becsléstől: az 53 lengyel EP-mandátumból 21-et szerzett meg Donald Tusk miniszterelnök Polgári Koalíciója (KO), hármat-hármat pedig szintén jobbközép partnere, a Harmadik Út (e két párt az Európai Néppárt tagja) és… Olvass tovább →
-
Már csak Magyarország maradt a szégyenpadon. Az Európai Bizottság bejelentette: úgy határozott, hogy lezárja az európai uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben, visszavonva az indokolással ellátott véleményét, amellyel 2017-ben az eljárást elindította. Indoklásában a brüsszeli testület azt írta: legfrissebb elemzése szerint „Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata”. A közlemény… Olvass tovább →
-
Lengyelországban az utóbbi időben több, jelentős károkat okozó tűzeset történt, amelyek ügyében jelenleg nyomozás zajlik. A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő. Tuskot a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban azon korábbi bejelentéséről… Olvass tovább →
-
Lengyelország 300 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az európai légvédelmi projekt részét képező lengyel-francia műholdprogramra – jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, Nadia Calvino EIB-elnökkel közös sajtókonferenciáján. Lengyelország “nagyon olcsó, előnyös hitelekre számíthat” azon beruházások esetében, amelyek civil feladatokat, de egyúttal védelmi és biztonsági célokat is szolgálnak –… Olvass tovább →
-
Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja – közölte Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője. A készüléket leszerelték, az illetékes szolgálatok teszik a dolgukat az ügyben – írta a szóvivő az X-en. Mint az MTI írja, a… Olvass tovább →
-
Február eleje óta tiltakoztak az Európai Unió zöld megállapodása és az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala miatt. Befejeződött hétfőn a gazdatiltakozás a Hrebenne–Jahotyin lengyel–ukrán határon, ez volt az utolsó átkelő, amelyet a február eleje óta tüntető földművesek blokád alatt tartottak – közölte a lengyel média. Marek Luszczynski helyi polgármester vasárnap este a lengyel közszolgálati rádió regionális… Olvass tovább →
-
Rishi Sunak az Egyesült Királyság eddigi legnagyobb katonai támogatási csomagját ígérte Ukrajnának, miközben arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin nem áll meg a lengyel határnál, ha Oroszország megnyeri a háborút – írja a The Guardian. A miniszterelnök kedden Lengyelországba látogat, hogy Donald Tusk lengyel államfővel és Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával tárgyaljon az európai biztonságról és… Olvass tovább →
-
A kormánykoalíciónak valamivel több oka van az örömre, mint ez vasárnap este látszott, de az önkormányzati voksolás tanulságait minden pártnak le kell vonnia. Az urnazárás után, még csak exit poll eredmények alapján a december óta kormányzó koalíció és az ellenzékbe került korábbi kormánypárt egyaránt győztesnek nyilvánította magát. „Októberben visszaszereztük a demokráciát, és most megismételtük ezt az… Olvass tovább →
-
Brüsszel szeretné meghosszabbítani az ukrán és moldovai kamionosok lehetőségét az engedély nélküli belépésre az uniós piacra, de néhány tagállam ezt kifogásolja. Emiatt harc lehet – írja az általában jól értesült brüsszeli Politico. Az ukrán kamionosok akadálytalanul léphetnek be az Európai Unió területére, de itt nem vállalhatnak fuvart. Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában viszont azt állítják… Olvass tovább →