Újabb források bevonására van szükség az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szakciók okozta energiaválság megoldása érdekében Európában, és ebben a türkmenisztáni földgáznak is szerepe lehet – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asgabatban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető Türkmenisztánt, a közös történelmi örökséget méltatta, és nagyrabecsülését fejezte ki a közép-ázsiai ország szuverenista megközelítésével kapcsolatban.
Mi, magyarok is rendkívül szuverenisták vagyunk, és jelentős erőfeszítéseket teszünk szuverenitásunk védelme érdekében, így két szuverén nemzet vezetői találkoznak itt, ezért biztos vagyok a jó kölcsönös megértésben,
fogalmazott.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a jelenlegi európai energetikai válság egyik lehetséges megoldásaként tekint Türkmenisztánra. Aláhúzta: az ukrajnai háború és az európai uniós szankciók krízist eredményeztek, amelynek megoldása elsősorban újabb energiaforrások bevonásával képzelhető el.
Ennek kapcsán leszögezte, hogy Türkmenisztánban jelentős földgázmezők vannak, viszont hiányoznak a megfelelő szállítási útvonalak Európa felé. Magyarország rendkívüli módon érdekelt az infrastruktúra kiépítésében, hogy a türkmén földgázt is be lehessen vonni az európai és esetleg a magyar energiamixbe – tudatta.
A miniszter arról is beszámolt, hogy az emberek közötti kapcsolatok kiválóak, amit az is jól mutat, hogy évente húsz türkmén hallgató tanulhat ösztöndíjjal hazánk egyetemein. Továbbá bejelentette, hogy pénteken több fontos kétoldalú megállapodást is aláírnak, egyebek mellett a beruházások védelméről, illetve a felsőoktatási és a diplomáciai képzési együttműködésről.
Végül pedig úgy vélekedett, hogy a mostani látogatás alkalmat ad a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére is, így bővíteni szeretnék a magyar gyógyszeripari termékek és vízgazdálkodási technológiák exportját is.
Forrás:(MTI)