Vlagyimir Putyin ötödik beiktatására a Kreml-palotában került sor. Az elnöki állást 1999 óta (2008-2012-es megszakítással) betöltő Putyin beszédében kijelentette, hogy az államrendszernek rugalmassá kell válnia, de biztosítania kell a „fejlődés stabilitását”. A legutóbbi elnökválasztás eredményét „milliók konszolidált akaratának” és „kolosszális erőnek” nevezte.
Putyin ötödik beiktatása nem sokban különbözött a 2018-as ünnepségtől. Akkor Putyin az adásból ítélve a Kreml első épületében lévő irodájában várta kilépését, kabát nélkül ülve az asztalnál. Ezúttal Putyint mutatták, amint néhány újságot olvas, ő már kabátban ült. 2018-ban Putyin megállás nélkül sétált végig a Kreml hosszú folyosóin, ezúttal azonban megnézte a falakon függő festményeket, és meg is állt az egyik közelében.
Putyin a háború témájával kezdte beszédét, miután letette az elnöki esküt. „Szívélyesen” köszönetet mondott támogatásukért Oroszország minden régiójában és „történelmi területeinken” élőknek, akik megvédték a hazájukkal való együttlét jogát. „Meg akarok hajolni hőseink, a különleges katonai művelet résztvevői, mindenki előtt, aki harcol” – mondta Putyin. “Emberek millióinak szilárd akarata kolosszális erő, bizonyítéka annak a közös, szilárd bizalomnak, hogy mi magunk határozzuk meg Oroszország sorsát a mai és a jövő nemzedékei érdekében” – mondta Putyin a beiktatás után.
Beiktatási beszédében az úgynevezett elnök semmi újat nem mondott. Csak azt ismételgette, hogy a Nyugat állítólag agresszív, Oroszország kész a tárgyalásokra, az orosz megszállók pedig Ukrajnában állítólag „megvédik hazájukat”.
Az „orosz nép megőrzéséről” szóló szavai azonban érdekesnek tűntek – kiderül, hogy a diktátor ilyen feladatot tűzött ki maga elé. Bár ez egyáltalán nem esik egybe Oroszország közel félmilliós háborús veszteségeivel. Tehát „kiadta magát”. Végül is, ha figyelembe vesszük, hogy Ukrajnába küldi és valójában eltemeti elsősorban a kis őslakos népek képviselőit, akkor egyértelmű, hogy szavainak van valami értelme.
Putyin szerint jobb, ha a burjátok, tuvanok és kalmikok elpusztulnak, de Jekatyerinburg, Novoszibirszk és Moszkva lakói nem. Éppen ellenkezőleg, meg kell őrizni és védeni kell őket, hatékonyan végrehajtva a népirtást minden más őslakos nép ellen.
Az orosz ortodox egyház feje, Kirill pátriárka viszont Vlagyimir Putyin diktátort új „elnöki mandátumra” és az állam érdekében szükséges „áldozatokra” áldotta, és azt kívánta neki, hogy a század végéig uralkodjon. A pap Alekszandr Nyevszkij herceghez hasonlította a Kreml vezetőjét, aki „nem kímélte ellenségeit”, de „szentként vált híressé”. Kirill Putyinhoz intézett beszédéről videót tettek közzé az orosz Telegram csatornák. Az orosz ortodox egyház feje „az ön nagy… felsőbbrendűsége” stílusában „állt” a diktátor elé, és kijelentette, hogy az államfőnek időnként „félelmetes döntéseket” kell hoznia. Lelki békét kívánt az elnöknek, és Isten segítségét kívánta a „Szent Rusz” vezetésében, amely „nem a legkönnyebb időszakon megy keresztül”. Megígérte, hogy az egyház imádkozni fog érte.
Beszédét összefoglalva a pátriárka megjegyezte: „Adja Isten, hogy a század vége a hatalmon maradásod végét jelenti.” Még az oroszok is kinevették az ilyen egyenes hízelgést. A megjegyzésekben megjegyezték, hogy a pap ismét megmutatta ügyes képességét, hogy „áttörjön az alján”.
Nyugaton a legutóbbi oroszországi elnökválasztást nem szabadnak és igazságtalannak nevezték. Az USA, Nagy-Britannia, Kanada, valamint számos európai ország hatóságai megtagadták küldeni képviselőiket a beiktatási ünnepségre. Az Európai Parlament illegitimnek és antidemokratikusnak nevezte a választási eredményeket – és felszólította az uniós országokat, hogy ismerjék el Putyint illegitim elnökként. Több uniós ország – Franciaország, Magyarország és Szlovákia – képviselői is részt vettek Putyin beiktatásán. “Külföldi ügynökként” elismert Radio Szabadság közölt, hogy Görögország, Málta és Ciprus nagykövetei is jelen voltak.
Putyin ötödik elnöki ciklusra való beiktatása újabb egyértelmű megerősítése volt az orosz vezető és a Kreml elit nem titkolt birodalmi ambícióinak. Putyin tetteivel és retorikájával világossá teszi, hogy nem adta fel azt a szándékát, hogy ennek érdekében bármilyen eszközzel, beleértve a katonai erőt is, helyreállítsa az orosz dominanciát a volt Szovjetunió határain belül.
Az orosz ortodox egyház feltétlen támogatása lehetővé teszi Putyin számára, hogy revansista törekvéseit valamiféle magasabb szintű spirituális küldetésként adja át a „földek összegyűjtése érdekében”. Az orosz elnök ugyanakkor saját népe teljes engedelmességére is számít, akikbe beleoltották azt a gondolatot, hogy e cél érdekében áldozatot hozni indokolt és szükséges. Putyin ilyen despotikus szokásai, a nemzetközi jog normáinak és más államok érdekeinek figyelembevételének megtagadása személy non gratává teszik őt az egész civilizált közösség számára.
A nyugati demokráciáknak nem az orosz állam teljes jogú és legitim fejének kell tekinteniük, hanem inkább bitorlónak, aki semmibe veszi saját népe akaratát, és aki csontokra építi véres birodalmát.