A miniszterelnök édesapjának bányászati cége, a Dolomit Kft. rekord árbevételt ért el tavaly, vejének, Tiborcz Istvánnak az üzletei viszont még a bányáknál is több pénzt termelnek.
Gyorsuló ütemben gazdagodik Orbán Viktor családja – írja a g7. Tíz-tizenöt éve a miniszterelnök családtagjai néhány tízmillió forintnyi céges jövedelemre tettek szert, az utóbbi években viszont már rendszeresen pármilliárd forintos bevételt könyvelhetnek el, és a lap szerint a mostani tendenciák alapján úgy tűnik, hogy
belátható időn belül a család látható vagyona eléri majd a 100 milliárdot is.
Az Orbán Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek a többségi tulajdonában álló bányászati cég, Dolomit Kft. elég jól meglovagolta a 2022-es évet; az alapanyagok drágulása és az építőipar szárnyalása eleve kedvezett a kőbányászattal és -feldolgozással foglalkozó vállalatoknak, így a Dolomit Kft.-nek is. Tavaly rekordárbevételre tett szert a cég, megközelítették a 6 milliárd forintot, a profit pedig átlépte a 2 milliárdot. Ehhez persze, az is kell – írja a lap -, hogy a Dolomit Kft. sokat szállít állami beruházásokra is.
A nyereséget kifizették osztalékként a tulajdonosoknak, Orbán Győzőre több mint egymilliárd forint jutott a profitból. A g7 megjegyzi, hogy míg korábban inkább az Orbán-bányák növelték a családi vagyont, az elmúlt években már Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az üzletei termelnek több pénzt.
Az ingatlan-adásvétellel foglalkozó, de egyébként egy nagyobb cégcsoportot összefogó vagyonkezelőként működő BDPST Zrt. összesen közel 22 milliárd forintos nyereséget csinált tavaly. Az elmúlt két évben pedig Tiborcz összesen valamivel több mint 2 milliárd osztalékot vett ki a cégből.
Az idei A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány közel 70 milliárd forintra becsülte Tiborcz vagyonát, ám ekkor még nem lehetett ismerni a BDPST 2022-es, kiugró számait.
Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20230602_Orban_Viktor_csaladjanak_lathato_vagyona_atlepheti_a_100_milliardot