Nagy István: Fontos, hogy az emberek magyar élelmiszereket egyenek, az munkát ad

A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Győr-Moson-Sopron vármegyei Abdán, az Abda Agora elnevezésű vásártér átadó ünnepségen.

Az Agrárminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a rendezvényen elmondta, hogy az abdai önkormányzat több mint 56 millió forint támogatást nyert a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával, a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszközfejlesztése című felhívásban.

Nemzetgazdasági szempontból fontos cél, hogy a magyar emberek elsősorban a hazai előállítású termékeket válasszák – hangsúlyozta a miniszter. Különösen így van ez az élelmiszerek esetében, amelyek előállítása munkát ad az élelmiszerláncban dolgozók számára – tette hozzá.

Nagy István felidézte, hogy a kormány több mint egy évtizeddel ezelőtt bevezette a termelői piac fogalmát, és támogatja az ilyen létesítmények kialakítását, azzal a céllal, hogy élénkítse a helyi gazdaságok működését.

Mára csaknem megháromszorozódott a termelői piacok száma, 2012 őszéhez képest több mint 320 termelői piac működik az országban

Ezeknek a kereskedelmi tereknek köszönhetően a vidéki térségekben élők biztonságos, jó minőségű élelmiszerhez jutnak, a helyi termelők számára pedig könnyebbé válik az értékesítés – fűzte hozzá.

Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a piacok számának emelkedésével egyenes arányban nőtt a regisztrált kistermelők száma is: míg 2010-ben megközelítőleg 5000 kistermelő szerepelt a nyilvántartásban, 2022-ben már 22 470.

Forrás:https://www.napi.hu/mezogazdasag/elelmiszerek-mezogazdasag-nagy-istvan-videk.772125.html

Részvény: