Mistral rakétákat vesz Magyarország

Franciaországgal, Észtországgal, Belgiummal és Ciprussal közösen, több száz darabot. Ezt Emmanuel Macron jelentette be.

Franciaország, Észtország, Magyarország, Belgium és Ciprus közösen vásárol Mistral rövid hatótávolságú föld-levegő légvédelmi rakétákat – jelentette be hétfőn Emmanuel Macron francia államfő, aki az európai védelem alapjainak megerősítését szorgalmazza.

„Ez egy nagyon szép példája az európaiak szuverén együttműködésének egy olyan típusból, amely nagyon is hatékony, és amely nem volt eddig eléggé fedezve” – idézte a köztársasági elnöknek egy párizsi légvédelmi konferencián elmondott beszédét az AFP hírügynökség.

Az öt európai ország szándéknyilatkozatot írta alá „több száz Mistral rakéta” beszerzéséről – mondta egy elnöki tanácsadó a hírügynökségnek, kiemelve, hogy „ez az első közös vásárlás ebből a típusú eszközből”.

A Mistral célkövető föld-levegő rakétát az európai multinacionális vállalat, az MBDA gyártja. A francia SATCP rakétán alapuló eszköz fejlesztését 1974-ben kezdték el, első változatát 1988-ban rendszeresítették a francia hadseregben, a célpontokat 6 kilométeres távolságig el tudja érni.

Franciaország az európai álláspontok összehangolása céljából szervezte a párizsi légvédelmi konferenciát, miután Németország októberben elindította a légvédelmi európai kezdeményezést (Euro Sky Shield) 17 ország részvételével, de azt sem Franciaország, sem Olaszország, sem Lengyelország nem támogatta. Az elképzelés német (Iris-T), amerikai (Patriot) és izraeli (Arrow-3) légvédelmi rendszerek vásárlása.

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20230620_Mistral_raketa_beszerzes_honvedseg_Emmanuel_Macron

Részvény: