-
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is – fogalmazott a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor […] Olvass tovább →
-
A bejelentést azt követően tette meg a brit kormány, hogy Volodimir Zelenszkij Angliába érkezett, hogy találkozzon Rishi Sunak brit miniszterelnökkel. Több száz nagy hatótávú drónt és légvédelmi rakétát küld az Egyesült Királyság Ukrajnának – írja a Reuters a brit kormány bejelentésére hivatkozva, mely azt követően született meg, hogy Volodimir Zelenszkij Angliába érkezett, hogy találkozzon Rishi […] Olvass tovább →
-
A két vezető munkavacsorán találkozott, meg nem erősített információk szerint pedig Macron ukrán katonák kiképzését is vállalta. Franciaországban tárgyalt Emmanuel Macronnal Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – írja a Euronews. Macron Zelenszkijt munkavacsorán fogadta, a kétoldalú megbeszélésen „Ukrajna sürgős katonai és humanitárius szükségleteit vitatták meg”. A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két elnök megvitatta a […] Olvass tovább →
-
Erőszakossá váló nyugdíjreform-tüntetésekbe torkolltak a hagyományos szakszervezeti felvonulások. Legalább 108 rendőr megsérült, amikor erőszakos nyugdíjreform-ellenes tüntetésekbe fordultak át a hagyományos május elsejei szakszervezeti fdelvonulások Franciaországban. Az utcai zavargások során országszerte 291 demonstrálót állítottak elő. Párizsban 25 rendőr sérült meg, egyikük súlyos égési sérüléseket szenvedett a kezén és az arcán, miután etalálta egy Molotov-koktél. A fővárosban […] Olvass tovább →
-
Diplomáciai áttörésben reménykedik Emmanuel Macron, aki Kína segítségével ültetné tárgyalóasztalhoz Oroszországot és Ukrajnát. A Bloomberg értesülései szerint a francia elnök külpolitikai tanácsadóját, Emmanuel Bonne-t bízta meg, hogy keresse fel Wang Yi kínai államtanácsost a tervükkel, ami az alapja lehet a jövőbeli béketárgyalásoknak. A lap neve elhallgatását kérő informátorokra hivatkozva azt írta, ha minden jól megy, […] Olvass tovább →
-
Emmanuel Macron francia elnök aláírta tömegtüntetéseket kiváltó nyugdíjtörvényt – olvasható a kormány hivatalos közlönyében szombaton. Az államfő a törvényt azután emelte jogerőre, hogy francia alkotmánytanács jóváhagyta pénteken a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezet tartalmi részét, amely ellen az elmúlt negyedévben tizenkét alkalommal szerveztek a szakszervezetek utcai tömegdemonstrációkat. A testület ugyanakkor elutasította […] Olvass tovább →
-
Lengyelország elutasítja Európa „szeparatizmusát”, Európa biztonságát csak az euroatlanti kapcsolatok szorosabbá tételével lehet megerősíteni – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban, a parlamentben. Az államfő Zbigniew Rau külügyminiszternek a lengyel diplomácia idei céljait bemutató beszédét hallgatta meg a parlamenti alsóházban. Későbbi sajtóértekezletén Duda helyeselte, hogy Rau hangsúlyozta a lengyel-amerikai szövetség jelentőségét. „Egyértelmű, hogy […] Olvass tovább →
-
Az európai stratégia világos Kínát illetően, nem akar bármiféle elválást Kínától, mert ezt illúziónak tartja – jelentette ki a francia gazdasági miniszter szerdán Washingtonban az MTI tudósítása szerint. Bruno Le Maire a FoxNews hírtelevíziónak adott stúdióinterjúban hangsúlyozta, hogy Európa Kínával kapcsolatban ugyanakkor szeretne kockázatmentesítést és ennek jegyében építi meg saját elektromos akkumulátor-gyárait, valamint kevésbé akar […] Olvass tovább →
-
Emmanuel Macron francia államfő szerint az Európai Uniónak nem kellene sem az Egyesült Államokat, sem Kínát követnie a tajvani kérdésben. A legrosszabb dolog az lenne, ha mi, európaiak azt gondolnánk, hogy követni kéne” a tajvani kérdésben bárkit is, és “alkalmazkodnunk kellene az amerikai ritmushoz és a kínai túlreagáláshoz – jelentette ki a francia elnök a […] Olvass tovább →
-
A nyugdíjreform ellen Franciaország-szerte zajló tüntetések és zavargások során kedden 175 rendőr is megsérült – közölte Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerdán a Twitteren. A belügyminisztérium adatai szerint az országos tüntetéseknek kedden mintegy 740 ezer résztvevője volt. A CGT szakszervezet azonban kétmilliós részvételről számolt be. A miniszter tájékoztatása szerint a tüntetések biztosítására 13 ezer rendőrt vetettek […] Olvass tovább →