Továbbra is vonzó öngondoskodási forma marad a megtakarításos életbiztosítás a megszerezhető teljes adómentesség miatt. Ám pusztán a szocho miatt nem számítanak a biztosítók érdemi változásra a megtakarítások szerkezetében.
Az nem kérdés, hogy a szociális hozzájárulási adó elszívó hatása leginkább a 21 milliárd forintnyi lakossági betétek és befektetési jegyek esetén érvényesülhet, ahogy az sem, hogy az állampapírokba történhet majd jelentős átáramlás.
A biztosítók viszont arra nem számítanak, hogy az állampapír mellett szintént adómentessé tehető megtakarításos életbiztosítások miatt a biztosítási díjtartalékok drasztikusan megugranának.
A GRANTIS kérdésére az NN Biztosító, az Allianz, az Aegon és a K&H biztosítók elmondták: nem várnak jelentős többletet a szocho miatt.
Néhány nap van hátra: így lehet megúszni a szociális hozzájárulási adót
A befektetőknek most igazán érdemes sietniük, hiszen a kamatadó levonása után megmaradó összeggel számolva 18 százalékkal több nettó kamatot kapnak a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó 2023. július 1-jei bevezetése miatt, ha még 2023. június 30-ig lekötik betéteiket, akár hosszú távra is.
Nagy díjtöbbletre senki nem számít
Lipták Mónika, az Aegon életbiztosítási üzletágának vezetője szerint legfeljebb a már tervezett, de a szocho miatt előrehozott szerződések hozhatnak többletet, és ugyanígy vélekedett az NN is.
A Generali is a júniusi díjtartalékokban vár növekedést. Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási és ügyfélkapcsolati területért felelős igazgatósági tagja ugyanakkor kiemelte, hogy az év hátralevő részében, főként az egyszeri és eseti díjak vonatkozásában a biztosítási pótadó miatti csökkenés ezzel ellentétes hatást válthat ki.
Mi válik még adókötelessé?
Egybehangzó a biztosítók véleménye azzal kapcsolatban is, hogy a biztosítói megtakarítások sem fognak átalakulni a szocho miatt. A táraságok kiemelték, hogy eddig is legalább 10 éves, de akár 15-20 éves tartási időre kötik az ügyfelek a szerződéseket.
Rendszeres díjas életbiztosítások esetén a 10 év utáni biztosítói kifizetések mentesülnek a 15 százalék kamatadó és július 1-től kötött szerződések esetén a 13 százalék szocho alól is.
Ha pedig nyugdíjbiztosításként kötjük a szerződést, akkor nem csak adómentesség, de 20 százalék adójóváírás is elérhető.
Ezzel kapcsolatban az Uniqa megjegyezte:
az új adóteher miatt az idő előtti (és így adókötelessé váló) visszavásárlások csökkenhetnek a jövőben.
Szocho-mentes szerződések után kapkodtak az ügyfelek
„Egyértelműen tapasztalható megnövekedett érdeklődés az ügyfelek részéről a még szocho mentes szerződések iránt. Ez megmutatkozik az eddig beérkezett ajánlatok számában is. Mind a korábbi hónapokhoz, mind a tavalyi év azonos időszakához képest is több szerződést kötöttek már most az ügyfelek” – számol be az utóbbi napokban tapasztaltakról a Generali.
Az NN Biztosító hasonlókat tapasztal, főként azoknak az ügyfeleknek a részéről, akik a közeljövőben terveztek megtakarítási életbiztosítást indítani. Ők nagy arányban most előrehozzák ezt a döntést, hogy még szocho-mentesen tudják megkötni a szerződést.
Az Aegon szintén érzi kiemelt érdeklődést, de visszajelzésük szerint ez folyamatos volt az utóbbi időszakban, mivel a devizás megtakarítások után is nagyobb volt a kereslet a futó akciók miatt.
Az Uniqa is tapasztalja a megnövekedett érdeklődést, az Allianz később elemzi az adatokat, a K&H pedig nem tapasztal jelentős változást.
A GRANTIS szintén tapasztalja a kiemelt figyelmet a szocho előtt elindítható megtakarításokkal kapcsolatban: idén júniusban eddig közel 44 százalékkal haladta meg az új szerződések száma az előző év azonos időszakában kötöttekét.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) pedig a napokban számolt be arról, hogy a közvetítők a szokásosnál közel 40 százalékkal nagyobb szerződéskötési aktivitást tapasztaltak.
Nem adnak kedvezményt, csak tájékoztatást
A legtöbb biztosító nem indított akciót a szerződéskötési szándék fokozása érdekében.
Azt ugyanakkor szinte minden válaszadó elmondta, hogy valamilyen formában felhívták meglévő és potenciális ügyfeleik figyelmét az adóügyi változásra: több biztosító is indított email-kampányt és készítette fel tanácsadóit, hogy pontos felvilágosítást tudjanak adni az ügyfeleknek.
Mi után kell fizetni az új adókat?
A kormány múlt heti, befektetésekre vonatkozó adókivetése kapcsán sokan nem tudják, mi után kell azt fizetni, és mi után nem. Átnézzük, miről is van szó.
Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/szocho-megtakaritas-eletbiztositas-adomentesseg.773233.html