A főleg méhészekből álló agrárvállalkozók ma adják át követeléseiket a kormánynak.
A múlt hét elején bejelentett, a kormány agrárpolitikája ellen tiltakozó traktoros vonulás elmaradt, és végül csupán alig negyvenen, főként méhészek vettek részt az agrárvállalkozók hétvégi budapesti tüntetésén.
A demonstrációra kevés gazda érkezett, korábbi hírek szerint azért, mert sokan tartottak az esetleges következményektől.
A Lánchíd és Parlament közé szervezett demonstráció gyülekező helyszínén a gazdákat fél tucat rendőrautó várta, a sofőröket a rendőrök rögtön megszondáztatták, ellenőrizték az adataikat.
A szombati gyülekező után vasárnap a felszólalások napja volt, hétfőn pedig követeléseiket adják át az Agrárminisztérium képviselőjének.
A demonstrációval arra akarták felhívni a figyelmet, hogy egyre nehezebb talpon maradni a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak. Ha a kormány agrárpolitikájában nem történik változás, a magyar gazdák négyötöde mehet tönkre jövőre.
A Népszava összeállításából kiderül, hogy az elkeseredett méhészek egyebek közt bírálták
- az ukrán méz,
- a hamisított termékek Magyarországra beengedését,
- a mezőgazdasági termelőkre nehezedő adminisztrációs terheket,
- a MAGOSZ érdekképviseletét,
- a hitelezők miatti nehéz helyzetet,
- az egyeztetés hiányát a rájuk vonatkozó törvények előkészítésekor. Forrás:https://www.economx.hu/belfold/magyar-gazda-tuntetes-maroknyi-csoport.786587.html