Mario Draghi utalt rá, hogy Orbán helyett kit kellene választania Meloninak

Az olasz demokrácia erős, külső ellenség és a fizetett bábjaik nem fogják legyőzni – mondja a leköszönő olasz miniszterelnök, Mario Draghi pénteken, aki arról is beszélt, hogy az Oroszország elleni szankciók működnek, és arra is utalt, hogy a leendő kormánynak Orbán Viktor helyett kikkel kellene együttműködnie.

Nem sokkal a szeptember 24-i olasz választások előtt, a pénteki kormányülés után sajtótájékoztatót tartott Mario Draghi leköszönő olasz miniszterelnök, akit az éppen zajló választási kampányban részt vevő pártok kötődéseiről is kérdeztek az újságírók. 

Így például arról, hogy mi a véleménye a kormányra kerülésre esélyes két párt, az Olasz Testvérek és a Liga vezetőinek Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatáról. Draghi azt válaszolta:

“Nekünk Európáról más elképzelésünk van, a jogállam védelmezői vagyunk. A szövetségeseink Németország és Franciaország, akik szintén a jogállam védelmezői. Kérdés, hogy hogyan válasszunk partnert? Az biztos, hogy az ideológiai közösség alapján, de egyúttal az alapján is, hogy mi védi az olaszok érdekét. Fel kell tenni a kérdést, hogy ki segít engem jobban, hogy meg tudjam védeni az olaszokat? Ki számít inkább ezek közül a partnerek közül? A választ adják meg önök!”

Draghi azt is elmondta, hogy az Oroszország elleni szankciók működnek, másképp nem is lenne magyarázható Vlagyimir Putyin egyes közelmúltbeli megnyilvánulása. A fronton továbbra is támogatni kell Ukrajnát, hogy megvívhassa felszabadító háborúját a megszállók ellen – szögezte le a távozó miniszterelnök, és arról beszélt, hogy a kormányalakításra esélyes olasz jobboldali pártok között is eltérő álláspontok vannak erről. Azt, hogy vajon – a szankció- és fegyverküldés-ellenes, jórészt putyini álláspontot hangoztató – Matteo Salvini nézete győz-e, nem tudta elmondani, csak annyit mondott, a jelenlegi kormány azt az irányvonalat nem támogatja.

“Van, aki titokban beszél az oroszokkal, aki fel akarja oldani a szankciókat. Van ő is, de az olaszok többsége nem ezt csinálja és nem ezt akarja.” – mondta a háború kirobbanását követően titokban moszkvai utat tervező Matteo Salvinire utalva, és bizonyára akkor is a korábban Putyin-pólóban pózoló Salvinire utalt, amikor még keményebben fogalmazva azt mondta:

Az olasz demokrácia erős, nem hagyja, hogy legyőzzék külső ellenségek, és az ő fizetett bábjaik.

Mario Draghi kormányát a nyáron buktatták meg a koalíciós partnerek, ezért szeptember 24-én előre hozott választások lesznek. A közvélemény-kutatásokban az az Olasz Testvérek vezet, amelynek Giorgia Meloni az elnöke, és amely mindeddig ellenzékben volt. A legvalószínűbb, hogy a Ligával és a Hajrá, Olaszország párttal tudnak majd koalíciót alkotni.

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20220917_Mario_Draghi_elmondta_kit_valasztana_Orban_helyett_Meloni_helyeben

Részvény: