George Gao arról is beszélt, hogy az állam is lefolytatott valamiféle vizsgálatot az ügyben.
A kínai járványügyi központ vezetőjeként George Gao professzor kulcsszerepet játszott a pandémia elleni küzdelemben és a járvány eredetének felderítésére tett erőfeszítésekben – írja a BBC. Míg a kínai kormány elutasít minden olyan feltételezést, miszerint a betegség egy vuhani laboratóriumból származhat, addig Gao professzor álláspontja kevésbé határozott ebben a kérdésben.
A BBC Radio 4 Fever című podcastjának adott interjújában Gao elmondta, hogy gyanítani bármit lehet, ilyen a tudomány, soha ne zárjunk ki semmit. Gao professzor, mint a világ egyik vezető virológusa és immunológusa, jelenleg a Kínai Állami Természettudományi Alapítvány alelnöke, miután tavaly nyugdíjba vonult a járványügytől.
Lehetséges jeleként annak, hogy a kínai kormány komolyabban vehette a laboratóriumi szivárgás elméletét, mint azt a hivatalos nyilatkozatok sugallják, Gao professzor azt is elmondta a BBC-nek, hogy a Vuhani Virológiai Intézettel (VVI) szemben valamilyen hivatalos vizsgálatot folytattak.
„A kormány szervezett valamit” – mondta, de hozzátette, hogy ez nem érintette a Kínai Járványügyi Központot, ugyanakkor további kérdésre közölte, hogy egy másik kormányszerv folytatta le az ellenőrzést. Gao úgy tudja, hogy a vizsgálat nem tárt fel szabálytalanságot és a VVI-t tisztázták a gyanú alól.
A végeredménytől függetlenül izgalmas, hogy a kínai állam eljutott odáig, hogy legalább félig-meddig elismerje, hogy tartottak hivatalos vizsgálatot az ügyben.
A felszínen Gao professzor megjegyzései, miszerint nem zárja ki a laboratóriumi szivárgást, komoly ellentmondásban állnak Kína nyilvánosan kifejtett álláspontjával, sőt, ismerve a pártállami diktatúrát, még akár kockázatosnak is tűnhetnek elsőre.
„Az úgynevezett ‘laboratóriumi szivárgás’ egy hazugság, amelyet Kína-ellenes erők hoztak létre. Politikai indíttatású, és nincs tudományos alapja” – olvasható az Egyesült Királyságban működő kínai nagykövetség által kiadott közleményben.
Csakhogy a kínai kormány az állami propagandában régebb óta erőltet egy nem túl sok alappal megtámasztott narratívát, miszerint a vírus nem a laborból, vagy a piacról szabadult el, hanem fagyasztott élelmiszerek csomagolásán kerülhetett az országba.
A kormány így kizárja mind a laborszökevény, mind a piacon elszabadult változatot és Gao elképzelése valójában a kormány álláspontjának némiképp tudományosabb prezentációjaként interpretálható azzal, hogy nem zár ki semmit, hiszen ezek egyikére sincs egyelőre bizonyíték.
Forrás:https://hvg.hu/tudomany/20230530_covid_labor_vuhan_vizsgalat_szokeveny_Kina