Orbán egy spanyol szélsőjobbos kampányrendezvényen üzent: Nekünk hazafiaknak el kell foglalnunk Brüsszelt, újra naggyá kell tenni Európát

Előszeretettel veszi kölcsön Donald Trump kampányszlogenjét.

Orbán Viktor miniszterelnök Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjével és Javier Milei argentin elnökkel fogott össze, hogy a spanyol parlament harmadik legnagyobb erejének számító VOX szélsőjobbos párt mellett kampányoljon az EP-választásokra – írja az Euractiv. Meloni és Orbán csak videóüzenet formájában voltak jelen a VIVA 24 elnevezésű politikai rendezvényen.

„Kedves spanyol barátaink, nekünk hazafiaknak el kell foglalnunk Brüsszelt” – mondta Orbán a videóüzenetében, amelyben a „tömeges illegális bevándorlást elszabadító” és „a gyerekeinket genderpropagandával mérgező” Brüsszel elleni „nagy közös csatának” nevezte az EP-kampányt.

A kormányfő már a március 15-i beszédében is azt hangsúlyozta, hogy el kell foglalni Brüsszelt június 9-én. „1848-ban megálltunk Schwechatnál. Most Brüsszelig fogunk menetelni, és mi magunk fogjuk megcsinálni a változást az Európai Unióban. 1100 éves állam vagyunk, tapasztaltak és ütésállók. Tudjuk, melyik kapun masírozzunk be, hogyan rendezzük át az EU-t. Itt az ideje, hogy a helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztassék” – fogalmazott akkor Orbán.

A miniszterelnök szerint a VOX politikusai és aktivistái „elhivatott harcosok”, akik segíthetnek „újra naggyá tenni Európát”, utalva Donald Trump volt amerikai elnök „Make America Great Again” kampányszlogenjére.

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20240520_orban-egy-spanyol-szelsojobbos-kampanyrendezvenyen-uzent-nekunk-hazafiaknak-el-kell-foglalnunk-brusszelt-ujra-naggya-kell-tenni-europat

Részvény: