2023. október 5-én diplomáciai botrány tört ki Cipruson – írja a Cyprus Daily News. A Rosszijszkaja Gazeta tudósítóját, Alekszandr Gaszjukot, aki egy autóban ült a nicosiai ház közelében, ahol lakott, letartóztatták a ciprusi rendőrök. Az újságírót kiszállították az autóból, megbilincselték és beültették egy rendőrautóba. Amikor az autó megmozdult, az orosz nagykövetség egyik alkalmazottja, Dmitrij Dvojnyikov (ahogy számos orosz médiában hívták), aki véletlenül a közelben volt, felrohant a motorháztetőre, és feküdve rajta több tíz métert elhaladt. Utána őt is őrizetbe vették.

Amint az AlphaNews ciprusi tévécsatorna beszámolójából kiderült, Gaszjuk ideiglenes tartózkodási engedélyét még szeptemberben „biztonsági okokból” törölték, és felkérték, hogy hagyja el Ciprust. Gaszjuk és az orosz nagykövetség tiltakozással a ciprusi külügyminisztériumhoz intézett fellebbezései hatástalanok voltak. Gaszjuk szerint a ciprusi biztonsági tisztek megsértették a kezét a letartóztatása során. Gaszjukot és családját másnap deportálták Dubajon keresztül Moszkvába, Dvojnyikovot pedig egyszerűen szabadon engedték.

Október 6-án Ciprus moszkvai nagykövetét beidézték az orosz külügyminisztériumba. Ott tiltakozást nyújtottak be neki Gaszjuk, a Rosszijszkaja Gazeta nicosiai akkreditált tudósítója és Dvojnyikov, az orosz nagykövetség alkalmazottja elleni elfogadhatatlan és provokatív fellépések miatt.” A RIA Novosztyi jelentése szerint mindketten hivatalos feladatokat láttak el.

A legérdekesebb ezekben a nyilatkozatokban az az információ, hogy Dvojnyikovot hivatalos feladatai ellátása közben vették őrizetbe. Kiderült, hogy Gaszjuk megvédése a ciprusi rendőrségtől és letartóztatásának megakadályozása Dvojnyikov hivatalos feladatai közé tartozott. Ami nem illik jól Gaszjuk hivatalos újságírói szerepéhez egy moszkvai lapnál. Az egyszerű újságírók nem dolgoznak külföldön hazájuk nagykövetségének védelme alatt a helyi rendőrséggel és hatóságokkal szemben.

Nincsenek jelentések arról, hogy pontosan milyen hivatalos feladatokat látott el abban a pillanatban maga Gaszjuk, amelyek Dvojnyikov ilyen extravagáns és kevésbé érthető cselekedeteit követeltek. De teljesen nyilvánvaló, hogy megtette. És hogy cselekedeteinek semmi köze nem volt az újságírói tevékenységhez. Valószínűleg figyelt valamit vagy valakit, és Dvojnyikov fedezte őt. Mindez okot ad annak feltételezésére, hogy mindketten – Gaszjuk és Dvojnyikov – ugyanahhoz a részleghez, az egyik orosz különleges szolgálathoz (FSB, SVR vagy GRU) tartoznak, és ugyanazt a feladatot látták el.

A Külügyminisztérium hivatalos képviselője, Maria Zaharova a rá jellemző magasztással reagált erre az eseményre: „A Rosszijszkaja Gazeta tudósítójának, Gasjuknak a Ciprusi Köztársaságból való szemérmetlen kiutasítása, amelyet a különleges szolgálatok által szervezett művelet előzött meg, a pszichológiai nyomást gyakorolt az orosz újságíróra és családjára, ami egy média képviselőjének kegyetlen megcsonkítással végződött, és ez lett a következő láncszeme a „kollektív Nyugat” összehangolt kampányának az alternatív információforrások teljes elnyomására információs téren.” Vagyis Zaharova szerint Gaszjuk deportálása annak a kampánynak a része, amely a ciprusi vélemény- és sajtószabadságot a „kollektív Nyugat” elnyomja.

A Rosszijszkaja Gazeta higgadtabban kommentálta az eseményt: „Ebben a teljesen vad provokációban, amely a Rosszijszkaja Gazeta újságírójának, Alekszandr Gaszjuknak, a tudományok kandidátusának és írójának erőszakos letartóztatásával kapcsolatos Cipruson, ahol egykor az oroszok számára  biztonságos és nyugodt volt, az angolszász nyomok nyomon követhetők.”

Valójában a ciprusi sajtó arról számol be, hogy a Gaszjuk kitoloncolására vonatkozó döntést „azután hozták meg, hogy a ciprusi hatóságok jelzést kaptak a CIA-tól, hogy gyanús tevékenységekben vesz részt, és megfigyelték, amint nicosiai objektumok után kémkedett”. Tekintettel a Gaszjuk és Dvojnyikov szakmai tevékenységével kapcsolatos véleménykülönbségekre, érdemes alaposabban megvizsgálni mindkét érintett személy életrajzát.

A Rosszijszkaja Gazeta tudósítója, Alekszandr Gennadievics Gaszjuk 1981 júliusában született a Moszkvához közeli Szhodnya városában. „Többször utaztam szerkesztői megbízatással a FÁK-országokba, Európába, Latin-Amerikába, Ázsiába és a Közel-Keletre. 2010-2013 között az RG saját tudósítója az USA-ban, 2014–2019 között az RG saját tudósítója Görögországban. 2020 óta az Orosz Föderáció külügyminiszteri újságírói csoportjában dolgozik. A nemzetközi újságírók összoroszországi versenyének díjazottja a „Legjobb interjú nemzetközi kérdésekről” kategóriában (2012). „Victor But. A fegyverbáró igazi története” cimű könyv szerzője (2021).

Furcsa módon az interneten nincs információ Gaszjuk oktatásáról. A szovjet időkben (mint most Oroszországban) a nemzetközi újságírói szakma általában a hírszerző tisztek munkájának fedezeteként szolgált. A külföldi munkavégzéshez és a külföldiekkel való kapcsolattartáshoz kapcsolódó más szakmákhoz hasonlóan általában olyan speciális intézményekben tanítják, amelyek szoros kapcsolatban állnak a titkosszolgálatokkal – MGIMO, Moszkvai Állami Egyetem Újságírás és Történelem Kara, Patrice Lumumba nevét viselő Intézet (ma Egyetem) stb. Nyílt forrásból nem lehet kideríteni, hol tanult Gaszjuk, de 2008-ban megvédte értekezését a Lumumba Egyetemen a Történettudományok kandidátusa címért. A téma: „A Szovjetunió külpolitikai propagandája a Nagy Honvédő Háború előestéjén: 1939-1941.” A téma relevanciáját absztraktban azzal magyarázzák, hogy „az új Oroszország külpolitikai irányának hatékony információs támogatási rendszerét kell kiépíteni, figyelembe véve a szovjet időszak fejleményeit”.

Sztálin külpolitikai propagandája, mint tudjuk, mindig rendkívül álságos volt. Ezért a propaganda tanulmányozása „a szovjet időszak fejleményeinek figyelembevételével” az új korszakban való felhasználás céljából önmagáért beszél. Ez a téma teljes mértékben beleillik Putyinnak a szovjet rezsim helyreállítását célzó politikájába és a szovjet propagandamódszerekbe. Gaszjuk számos cikkének címe a Rosszijszkaja Gazetában megerősíti tipikus propagandista-hamisító hivatását. Íme néhány cím az elmúlt hónapokból: „Az oroszellenes szankciókhoz csatlakozva Ciprus lecsúszott a versenyképességi besorolásaiban”, „Az olívaolaj luxuscikké válik Európában az emelkedő árak miatt”, „Ciprus az új régiók Oroszországgal való újraegyesítésének napját ünnepelte”, „A győzelem napjának előestéjén a hazafias akciók indultak Cipruson”.

2021-ben Gaszjuk könyvet adott ki Viktor Butról, az Egyesült Államokban illegális fegyverkereskedelem miatt 25 évre elítélt orosz hírszerző tisztről. Ennek a műnek a jelentése és műfaja nyilvánvaló az előszóból: „A könyvön való munka során világossá vált, hogy a Viktor  But ügyje nemcsak fiktív mítoszok és egy baljós orosz „fegyverbáró” képe, amelyet „független” civil szervezeteken és a médián keresztül népszerűsítenek… Ez Oroszország és állampolgárai érdekei szembeni közvetlen támadás, az Egyesült Államok részéről az országunkkal szembeni arrogancia újabb, és úgy tűnik, nem utolsó megnyilvánulása.” Kétségtelen, hogy a But bűneit igazoló könyv az orosz különleges szolgálatok megrendelésére készült. Ilyen parancsot pedig csak a speciális szolgálatokhoz közel álló személy kaphatott.

Gaszjuk több évig az orosz újság különtudósítójaként dolgozott az Egyesült Államokban, és feltételezhető, hogy az amerikai hatóságok tökéletesen megértették, kivel van dolguk. Úgy tűnik, a ciprusi hírszerzés már jó ideje figyelte őt, amit őrizetbe vételének körülményei és Dvojnyikov nagykövetségi alkalmazott extravagáns viselkedése is megerősít.

Danil Viktorovics (és nem Dmitrij, ahogyan az üzenetekben jelezték) Dvojnyikov 1980 augusztusában született Kalinyingrádban. Végzettségéről és szakmájáról nem sikerült pontos információt találni. De az Odnoklasszniki orosz közösségi hálózaton az ő és felesége oldalainak elemzéséből arra lehet következtetni, hogy az orosz FSZB Határőrségi Szolgálatához tartozott. Valószínűleg 9831-es katonai egységben (Bagrationovszkij határőrkiképző különítmény) szolgált. Édesapja szintén határőrtiszt volt, és Afganisztánban szolgált.

Dvojnyikov az Orosz Föderáció FSZB határcsapatainak zászlaja hátterében „A határ le van zárva” az orosz FSZB határcsapatainak svájcisapkájában.

Dvojnyikov fia az Orosz Föderáció FSZB határcsapatainak svájcisapkáját viseli, és kitüntetést „95 éve. Az Anyaország határai szentek és sérthetetlenek”

Dvojnyikov több, a 9831-es katonai egységben (Bagrationovszkij határőrkiképző különítmény) szolgáló személyt is hozzáadott a „Kollégák” nevű baráti társasághoz.

A Kollégák csoportban lévő barátai közül Dvojnyikovnak van egy Igor Avdonkin nevű embere, aki 1970 és 1972 között a 60654-es katonai egységben szolgált (Elsztal (Olympischesdorf), Német Demokratikus Köztársaság). A „Rólam” rovatban az szerepel, hogy a botswanai orosz nagykövetségen dolgozott. Az is ismert, hogy a tádzsikisztáni orosz nagykövetségen dolgozott.

Maga Dvojnyikov a közösségi oldalán található fényképekből ítélve egy ideig a tádzsikisztáni orosz diplomáciai képviseleten volt szolgálatban, mint az orosz nagykövetség alkalmazottja. Dvojnyikov felesége azonban katonaembernek nevezi férjét a közösségi hálózatokon.

Az egyik fényképen Dvojnyikov taktikai katonai egyenruhába öltözött, védőtányérhordozóval, és névkitűzővel is rendelkezik, amelyet a fotószerkesztő letakar, amely utalhat arra, hogy az Orosz Föderáció külföldi katonai alakulataihoz tartozik (pl. , katonai attasé a nagykövetségen).

A fentiek nem adnak okot kétségbe, hogy Danil Viktorovics Dvojnyikov az orosz különleges szolgálatokhoz, nagy valószínűséggel az FSZB-hez tartozik.

Első pillantásra abszurdnak tűnik Dvojnyikov viselkedése Gaszjuk letartóztatása során. De talán az egykori KGB-tiszt Vlagyimir Popov „A gazemberek összeesküvése. Egy volt KGB-s alezredes feljegyzései” című könyvében leírt helyzet megvilágíthatja a történtek lényegét.

Egy párizsi kávézóban zajló találkozó előkészületeiről szól Jevgenyij Ivanov KGB-tiszt (a KGB leendő altábornagya) és Maria Rozanova, Andrej Szinyavszkij, az 1966-os híres per szereplőjének felesége között. Mindketten emigráltak a Szovjetunióból 1973:

„A KGB tisztjének, aki egy konzuli tiszt fedezete alatt dolgozott, a kávézóban uralkodó helyzet megfigyelése mellett biztosítania kellett Ivanov testi biztonságát is, ha a francia hatóságok megpróbálják letartóztatni egy beszélgetés során Rozanovával, egy volt szovjet állampolgárral, aki jelenleg Franciaország védelme alatt áll. A kém feladatai közé tartozott Ivanov azonnali szállítása a szovjet nagykövetség épületébe, mind a letartóztatási kísérlet, mind a helyzet nemkívánatos fejlődése esetében. Ahhoz, hogy a szovjet nagykövetség operativcsoportjának többi tagjával kommunikálni tudjon az Ivanov és Szinjavszkijék találkozásáról, a tisztet hordozható rádióval látták el. Az operativ csoportban a vezetője is volt.”

Kiderült, hogy a diplomáciai mentelmi joggal nem rendelkező Jevgenyij Ivanov a nagykövetség egyik tisztviselőjének védelme alatt állt, akinek veszély esetén meg kellett volna védenie a rendőröktől, beültetni egy diplomáciai rendszámú autóba és elvinni a nagykövetségre. Ha Dvojnyikovnak hasonló feladata volt, akkor egy ciprusi rendőrautó motorháztetőjére ugrása legalábbis érthetőnek tűnik. A férfi reménytelen helyzetben a végsőkig teljesítette hivatalos kötelességét. Majdnem Alekszandr Matrosov.

A leírt események 1976-ban játszódtak, de nem valószínű, hogy az orosz különleges szolgálatok mai taktikája nagyban különbözik a KGB fél évszázaddal ezelőtti taktikájától.

Az orosz külügyminisztérium megerősítette, hogy Gaszjuk és Dvojnyikov valamiféle hivatalos feladatot láttak el Gaszjuk letartóztatása idején. Talán az operativ munkacsoport megmaradt tagjait, akik nem vetették rá magukat az autó motorháztetejére, egyszerűen nem vette észre a sajtó.

Gaszjuk letartóztatása idején Dvojnyikov egy közelben parkoló autóban ült. A Gaszjuk felesége, Anna által az erkélyről forgatott és a sajtónak kiadott videó azt mutatja, hogy a ciprusi rendőrök minden hirtelen mozdulat nélkül kiveszik Gaszjukot az autójából, és beültetik a sajátjukba. Ugyanakkor egyikük kitárt karral távol tart két férfit, akik próbálnak közelebb kerülni a Gaszjukhoz. Egyikük Dvojnyikov. Aztán Dvojnyikov az autó elé áll, és amikor az megindul, lefekszik a motorháztetőre. A második az autó mellett fut, és megpróbálja megragadni a vezetőoldali ajtó kilincsét.

Nem valószínű, hogy bármilyen feladatot is végzett Gaszjuk és Dvojnyikov letartóztatásuk előtt, bármi köze lenne az újságíráshoz.

Egy orosz kémújságíró „biztonsági okokból” való kitoloncolása Ciprusról az első ilyen eset az orosz-ciprusi kapcsolatok teljes történetében. És szeretném azt hinni, hogy ez nem lesz az utolsó.

Az Oroszország és Ukrajna közötti háború kezdete óta mintegy 200 orosz diplomatát, vagy inkább diplomáciai fedezet alatt dolgozó titkosszolgálati tisztet utasítottak ki az uniós országokból.

A különböző országok kémelhárító szervei általában jól tudják, hogy kik a „tiszta” diplomaták az orosz diplomáciai képviseleteken, és kik a diplomatának álcázó titkosszolgálati tisztek. A szovjet időkben ez utóbbiak tették ki a nagykövetségek és konzulátusok alkalmazottainak megközelítőleg 60%-át. Most valószínűleg még többet. Az ukrán háború kitörése után Oroszország és a nyugati országok közötti kapcsolatok megszűkülésével az ottani orosz nagykövetségek tevékenysége gyakorlatilag teljes egészében a speciális szolgálatok tevékenységére korlátozódott. Ráadásul ennek a tevékenységnek értéke az új körülmények között nagymértékben megnövekedett. Nagy bizalommal állíthatjuk, hogy az orosz nagykövetségek alkalmazottainak abszolút többségének kiutasítása az EU-országokból semmilyen módon nem érinti az Oroszországgal való tényleges diplomáciai és nemzetközi kapcsolatokat, amelyek amúgy is minimálisak. De nagymértékben megnehezíti az orosz titkosszolgálatok tevékenységét az ügynökök beszervezésében politikai és üzleti körökben, a titkos információk megszerzésében, az ipari kémkedésben és a szankciók megkerülésében.

Oroszország politikai és gazdasági elszigeteltségének körülményei között az EU-országokban működő diplomáciai képviseletek elsősorban titkosszolgálati rezidenturákként működnek, így diplomáciai (értsd: kémkedési) jelenlétük minimálisra csökkentése igencsak helyénvalónak tűnik. Legalábbis az orosz-ukrán háború végéig és egy olyan politikai rezsim kialakításáig Oroszországban, amellyel együtt lehet dolgozni.

Szerző: Dmitrij Hmelnyickij, Borisz Demas