-
Eddig be kellett érniük 25 ezer forintos állami hozzájárulással, de a jelek szerint a kormány kiemelten támogatná a középiskolások és az állami szakképző intézményekben tanulóknak a „B” kategóriás jogosítványszerzését. Szinte a teljes költséget megtérítenék egy friss törvényjavaslat szerint – a HVG. „Az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek… Olvass tovább →
-
Tavaly augusztus óta nem látott szintre, 17,6 százalékra csökkent az infláció a KSH legfrissebb adati alapján – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Ugyanakkor így sem rózsás a helyzet. Nagy nehezen 20 százalék alá, 17,6 százalékra csökkent az infláció, jelentette be a Gazdaságfejelsztési Minisztérium. Ugyanakkor nincs túl nagy ok az örömre, mivel az élelmiszerárak hiába lettek olcsóbbak,… Olvass tovább →
-
11 százalékkal nagyobb volt a külkereskedelmi termékforgalom exportja euróban számolva, viszont az importté 4,7 százalékkal kevesebb volt 2023 júniusában, mint az előző év azonos időszakában. A termék-külkereskedelmi egyenleg így 1,9 milliárd euróval javult. Jövünk kifelé az energiaválság hatásaiból. Idén júniusban 13,4 milliárd eurót (4972 milliárd forintot) tett ki a kivitel értéke, a behozatalé 11,9 milliárd… Olvass tovább →
-
Eddig a kormány a dolgozó kérésére levonta és továbbította a szakszervezeti díjat, most már ezt sem akarja megtenni. Társadalmi egyeztetésre bocsátott egy javaslatot a Miniszterelnöki Kabinetiroda, miszerint átírná a munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló törvényt. Ez azt jelenti, hogy megszűnne az az eddigi gyakorlat, miszerint a munkáltató a munkavállalók béréből a szakszervezeti tagdíjat a dolgozó… Olvass tovább →
-
A múlt héten megírtuk: a magyar autósok soha nem tapasztaltak olyan mértékű árnövekedést a gázolaj árában, mint most egy hét alatt, de ehhez képest még tovább drágul a dízel. Szerdán tovább emelkednek az üzemanyagárak, bár most a benzinesek egy kicsit fellélegezhetnek: a gázolaj nagykereskedelmi ára fog emelkedni a hét közepén bruttó 15 forinttal, ami a… Olvass tovább →
-
Bár egy másik kontinensen tombol a járvány, a brazil baromfihúsimport az egész Európai Uniót veszélyezteti. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint a madárinfluenza-járvány miatt azonnali európai uniós intézkedésekre van szükség a brazil baromfihús-importtal kapcsolatban. A két szervezet MTI-nek küldött hétfői közös sajtóközleményében kiemelte, Brazília a világ legnagyobb baromfiexportőre, ahonnan… Olvass tovább →
-
Szélesebb körben igényelhetik hétfőtől a vállalatok a beruházási támogatásokat – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán. Szijjártó Péter hivatalos közösségi oldalán közölte, hogy jelentős könnyítéseket vezetnek be a beruházási támogatások rendszerében. A miniszter közölte, hogy csökken a minimálisan elvárt beruházási volumen, így a kisebb vidéki településeken – az eddigi négymilliárd forint… Olvass tovább →
-
November 28-án véget ért a 2022-es népszámlálás. Majd nyolc hónap elteltével úgy döntött a kormány, hogy iskoláknak és civil szervezeteknek adományozta a népszámlálásnál használt táblagépeket. A kormány a népszámlálás során használt táblagépek egy részét az iskoláknak, a többit pedig civil szervezeteknek adományozta. A népszámlálásnál használt táblagépeket a jövőben társadalmi csoportok használhatják feladataik elvégzésénél és a… Olvass tovább →
-
Varga Mihály szerint a program az önzetlen segítőkészségről szól és a nemzeti összetartozás alulról szerveződő ünnepévé vált. Kultúrát csak összetartozó emberek hozhatnak létre – hangoztatta a pénzügyminiszter szombaton Tiszafüreden, a „Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem” program Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei búza gyűjtő és összeöntő napján, hozzátéve, hogy ma százszor annyi kenyeret süthetnek az összegyűjtött lisztből, mint… Olvass tovább →
-
Elérte Pest vármegyét szombaton kora hajnalban a délnyugat felől érkező kiterjedt zivataros rendszer. Több mint ezer bejelentés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére szombat reggelig. Pestszentimre-felső és Kispest állomás között nem közlekedhetnek a vonatok a vasúti pályára dőlt villanyoszlop miatt. Iszap átfolyás miatt késésekre kell számítani a Budapest-Vác-Szob vonalon. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása… Olvass tovább →