Mikor csúsztak félre Oroszországban a politikai folyamatok, amelyek végül elvezettek az Ukrajna ellen indított értelmetlen háborúhoz? – teszi fel a kérdés egy régóta emigrációban élő orosz újságíró, aki úgy látja, hogy a KGB már a Szovjetunió utolsó időszakában elkezdte az állam mérgezését, ami mostanra elvezetett a közélet gyógyíthatatlannak látszó, krónikus betegségéhez.
Anapokban volt a 31. évfordulója Oroszországban a nagy augusztusi forradalomnak, azaz a kommunista párt keményvonalas politikusai által szervezett puccs gyors bukásának – írja a moscow Timeson
A parlamenti demokrácia, benne a választott kormány minden mechanizmusát lerombolták. A választások eredményét egy komputeralgoritmus állítja elő. A bíróságok függetlenségét felszámolták, akárcsak a sajtóét. Az ellenzéki vezetőket letartóztatják vagy megmérgezik vegyi fegyverekből származó anyagokkal. Valakit azért elvihet a rendőrség, mert békét követel a háború helyett vagy az ukrán nemzeti zászló kék-sárga színeire hajazó színű tornacipőt visel. Csak azért nem mondhatjuk erre az elnyomásra, hogy orwelli, mert ilyet még az 1984 című regény alkotója sem tudott ilyet kitalálni.
A pancser puccs előtt kezdődött
Az orosz demokrácia betegsége bőven azelőtt kezdődött, hogy a volt szovjet titkosszolgálat, a KGB ezredese, Vlagyimir Putyin Oroszország elnökévé vált volna 2000-ben. Sőt előbb kezdődött az Oroszországi Föderáció létrejötténél is. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 1991 decemberében a politikai stabilitásra hivatkozva két évre választási moratóriumit hirdetett, aminek eredményeként a szovjet állam törvényhozó testülete vált egy teljesen új állam, az Oroszországi Föderáció törvényhozó testületévé.
A legfelsőbb tanács azonban nem hogy mandátumának, de a saját maga által felállított a moratóriumnak a lejártát sem akarta tudomásul venni, ezért 1993 októberében alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított Borisz Jelcin államfővel szemben, aki erre válaszul tankokat vezényelt a parlamenthez.
Eközben az ország elindult a széthullás útján. A Csecsen Köztársaság saját hadsereget állított fel, az olajban gazdag Tatársztán szuverenitási megállapodást erőltetett Moszkvára, a kivándorolt oroszok lakta Szverdlovszk Régió Uráli Köztársaság néven saját alkotmányt alkotott és uráli frank néven saját valutát hozott létre. Nem sokkal később négy további régió jelezte csatlakozási szándékát az új „köztársasághoz”.
Nem így képzelte az új rendet
Ezen a ponton Jelcin rájöhetett, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni az irányítása alól. A Szovjetunió felbomlása egy dolog, ám Oroszország széthullása egy másik. Ez nem szerepelt a terveiben. Miután szó szerint kifüstölte a parlamentet, behívatta Eduard Rosszelt, az „Uráli Köztársaság” vezetőjét, akit jól ismert a kommunista időkből, mert mindketten pártbürokraták voltak, és közölte vele, hogy találkozásuk másnapján csapatokat küld Szvedlovszkba. Rosszel értett a szóból.
A csecsenek kemény diónak bizonyultak, mert bíztak jól képzett milíciájukban. Ezért 1994-1995-ben véres háborúban térítették jobb belátásra őket. Ez volt az orosz demokrácia halála – véli a moscow Times cikkírója, mert egy demokrácia nem létezhet, ha teljes városokat rombol le, ahogy azt az orosz hadsereg teszi Ukrajnában. (Azért Bombázásból kijutott Koreának és Vietnámnak is Egyesült Államok részéről, az 1990-1991-es iraki öbölháború előtt nem volt divatban a „precíziós háború”. Szóval ez nem feltétlenül a legjobb definíciója a demokráciának – a szerk.)
Jönnek a bürokraták
Az 1990-es évek közepére elpárolgott Jelcin népszerűsége, amit a puccskísérlet idején tanúsított ellenállásával alapozott meg, így a hatalomban az orosz bürokratákra, a „szlovikira” támaszkodott. A bibi ezzel az, hogy ezt a társadalmi csoportot a szovjet időkben a KGB megfertőzte. Jurij Andropov 1967-ben vette át a szervezet vezetését, ezt követően elkezdték delegálni a titkosszolgálat embereit az állami hivatalokba. Ők ezt követően is volt munkaadójukhoz maradtak hűségesek.
Ennek eredményeként 1991-ben az állami szervezetekbe beépült a GKB-sek határozták meg a kormányzati döntéseket, s ezzel a vállalatok működésének gazdasági feltételeit, a magáncégekbe beépültek pedig szivattyúzták a pénzt hálózat fenntartására. Az 1990-es években a sajtó sokat írt a 18 százalékos „KGB-adóról”, amelyet minden vállalatnak be kellett tolnia a titkosszolgálat embereinek még titkosabb számlájára. Ezzel a KGB egy a szicíliai maffiához hasonlító, védelmi pénzeket szedő szervezetté vált, csak a világ egyhetedét lefedő országban.
Oroszországban sokáig kell élni
Aki nem fizetett, az az életével játszott. Ebben az évtizedben egymás követték a titokzatos halálesetek és gyilkosságok. Az első bizonyítottan vegyi fegyverből származó anyaggal meggyilkolt ember Ivan Kivelidi bankár volt 1995-ben, miután elkövette azt a „hibát”, hogy demokratikus politikai pártokat finanszírozott. Mindezt betetőzte, hogy Jelcin egy KGB-tisztet nevezett meg utódjául Putyin személyében, mintha egy királyságban döntöttek volt az utódlásról.
Oroszország történelmében az uralkodók felemelkedésüktől halálukig vannak hatalmon. A moscow Times cikkírója szerint Putyin beteg, borzalmasan néz ki, nem fog örökké élni. Az uralkodók halálát politikai irányváltás, reformok szokták követni. Ez várható most is.
Dmitrij Lihacsev ismert orosz irodalomkutató azt mondta, hogy „Oroszországban sokáig kell élni”. Ezzel saját életútjára is utalhatott, hiszen megjárta Sztálin gulagjait az 1920-as években, de még láthatta az orosz demokrácia születését is 1990 után. Ezért aki forradalomra vár Oroszországban, annak csak kellő ideig kell élnie, hogy lássa a következőt.