Az orosz elnök és a zsoldosvezér is eltűnt a térképről.
A szombati lázadás óta nem tudni, hol van a két főszereplő, Jevgenyij Prigozsin és Vlagyimir Putyin.
Az orosz elnök szombaton tévés beszédet intézett országához, melyben arról beszélt, hogy Prigozsin elárulta, és hogy ezért meg fogják büntetni. Nem világos, hogy ez a beszéd élőben ment-e vagy hogy már előre felvett anyag volt. Később Putyin elnöki különgépe elhagyta Moszkvát, északnyugati irányba repült, majd a Tveri terület felett eltűnt a radarról.
Megindultak a találgatások, hogy Putyin egy ottani, földalatti bunkerébe menekült a Moszkva felé haladó Wagner-csoport elől. Valójában nem tudni, hogy Putyin rajta volt-e a gépen. Dmitrij Peszkov kormányszóvivő lesöpörte az értesüléseket: azt mondta, főnöke mindvégig moszkvai rezidenciáján volt, ott dolgozott.
Az orosz köztévé vasárnap is leadott egy Putyin-nyilatkozatot, melyben azonban az elnök egy szót sem ejtett a szombati lázadásról. A vasárnapi anyag egy interjúból lett kivágva, a Guardian
Ami Jevgenyij Prigozsint illeti, őt utoljára akkor látták, amikor egy kocsiban ülve elhagyta Rosztov-na-Donu városát. Mosolygott, és lepacsizott az őt éltetőkkel.
Prigozsin a szabadságát garantáló, Aljakszandr Lukasenko által összehozott megállapodás értelmében minden bizonnyal Fehéroroszország felé tart. De hogy hogyan és milyen útvonalon, arról egy szót sem ejtett, és a wagneres Telegram-csatornák is elhallgattak.
Délnyugat-Oroszországban most nem lehet repülőre szállni, a Don menti Rosztovhoz legközelebbi reptér Volgográdban és Szocsiban van, de mindegyik nagyjából 400 kilométeres távolságra fekszik. Prigozsin a teljes, Belaruszba vezető utat is megteheti autóval vagy vonattal, legalábbis elméletben, de ez pláne hosszú út lenne, mert ki kellene kerülnie Ukrajnát.
Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230625_eltunt_Putyin_Prigozsin_hol_lehet