A kahovkai vízerőmű üzemeltetője szerint a tározóban maradt víz már nem elegendő az atomerőmű hűtésére.
A felrobbantott kahovkai vízerőmű tározójában maradt víz már nem elegendő a zaporizzsjai atomerőmű reaktorainak hűtésére – közölte csütörtökön Ihor Szirota, az üzemeltető cég vezetője.
Mint mondta, a vízszint a kritikus 12,7 méter alá süllyedt, így a vizével már nem tudják majd tölteni a tőle mintegy 150 kilométerre lévő nukleáris létesítmény hűtőmedencéjét.
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki a jövő héten készül egy küldöttség élén az orosz ellenőrzés alatt lévő zaporizzsjai atomerőműben felmérni a körülményeket, már a héten figyelmeztetett az alacsony vízszintre. Ha ez 12,7 méter alá csökken, abban az esetben nem lehet a vizet átszivattyúzni az atomerőmű hűtőrendszerének ellátásához – mondta. Hozzátette viszont: a tározóban maradt víz arra elég, hogy „még bizonyos ideig” hűteni tudják vele a reaktorokat. Emellett az atomerőmű közelében található hűtőmedence is tele van vízzel, amely néhány hónapra elegendő. Hozzátette, hogy ezért döntő jelentőségű, hogy ez utóbbi épségben maradjon.
Kahovkai gátpusztulás: mi lesz most ezután?
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellátogatott a gátszakadás után az árvíz sújtotta Herszon régióba, Vlagyimir Putyin elnöknek azonban esze ágában sincs. Az erőmű helyreállításának költségeit még megbecsülni is nehéz.
A zaporizzsjai atomerőmű reaktorait ugyan leállították, de a fűtőelemeket továbbra is folyamatosan hűteni kell, hogy elejét vegyék a reaktormagok leolvadásának, ami radioaktív szennyezést okozna a környezetben.
A kahovkai Ukrajna egyik legnagyobb tározója volt. A gátat keddre virradóra felrobbantották, a víztározó ezzel gyakorlatilag megsemmisült. Ukrajna és Oroszország egymást vádolja a felrobbantásával.
Így fest most Herszon, egy nappal a gátrobbantás után – képgaléria
Folyamatosan mentik az embereket Herszonból, miután kedd reggel felrobbantották Ukrajna egyik legnagyobb víztározójának gátját. Újabb probléma a háború sújtotta régiónak, hogy ahogy emelkedik a vízszint, úgy fogy az ivóvíz is.
Forrás:https://www.napi.hu/gazdasag/zaporizzsjai-atomeromu-hutes-vizhiany.772400.html