Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk! – mondhatnák az oroszok.
Túl van a sikeres tesztrepülésen az a repülőgép, amely felválthatja a nyugati gépeket Oroszország légterében – közölte a legnagyobb orosz repülőgépgyártó.
A fantáziadús nevű, Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat szerint az IL-96-400M nevű prototípus 26 percig repült folyamatosan, ezalatt kétezer méteres magasságot és 390 kilométer/órás sebességet ért el. Itt azért érdemes megjegyezni, hogy ez azért önmagában nem lesz elég, hiszen a személyszállító repülők jellemzően 800-900 km/h körüli sebességre képesek, 10 ezer méter fölé emelkednek és hát fél órát azért legalább kibírnak a levegőben.
A Tupoljevet, az Iljusint és a Szuhojt is magába foglaló vállalat szerint a gép a jövőben akár 370 utast is szállítani tud majd, úgy, mint az Airbus A340-es vagy a Boeing 777-es.
Érdekesség, hogy a mostani modell az IL-96-300 egy felturbózott változata, melyről azt kell tudni, hogy egy évtizede abbahagyták a gyártását, mivel nem tudta felvenni a versenyt a nyugati társaival.
Most azonban nagyon fogadkoznak, hozzátéve, hogy az új gép rendkívül modern rendszerrel lesz felszerelve, lesz benne internet, tévé, műholdas kommunikációs, sőt, „modern” konyha is lesz benne.
Arról, hogy az ukrajnai háború miatt szankciónált orosz légicégek milyen nagy bajban vannak, többször is írtunk, augusztusban például azt, hogy annyira fogytán a nyugati alkatrész, hogy már kerékfékezés nélkül landolnak az orosz utasszállítók.