A múlt heti iowai kaukusz után az első republikánus előválasztást is simán nyerte Donald Trump. New Hampshire-ben a szavazatok 87 százalékának összesítése után a volt elnök 54,6 százalékon áll, egyetlen talpon maradt kihívója, Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet pedig 43,6 százalékon. Mindez az előválasztásokon és a kaukuszokon megszerezhető küldöttekre lebontva (a folyamat végén ők választják meg a nemzeti konventen a párt elnök- és alelnökjelöltjét) azt jelenti, hogy Trump 11-, Haley 8 delegálttal gazdagodik a második körben. Más államokkal szemben New Hampshire-ben olyanok is részt vehettek a két nagy párt, a Republikánus Párt és a Demokrata Párt előválasztásán, akik egyik párt támogatójaként sincsenek regisztrálva (a korábbi előválasztásokon az ő arányuk a 45 százalékot is elérte).
A republikánusok háziversenye azután egyszerűsödött kétszereplőssé, hogy Ron DeSantis floridai kormányzó, akit korábban Trump első számú kihívójának tartottak, a csalódást keltő iowai eredmények után visszalépett, és beállt Trump mögé.
Trump Nashua-ban a támogatói előtt tartott győzelmi beszédében bele is szállt a kihívói közül egyedüliként kitartó Haley-be. „Nagyon rossz éjszakája volt. Iowában harmadik lett, és még mindig itt téblábol” – mondta Trump Haley-ről, aki a következő körben hazai pályán bizonyíthat. A két jelölt legközelebb egy hónap múlva, a február 24-i dél-karolinai előválasztáson feszül egymásnak, abban az államban, ahol Haley korábban hat évig kormányzó volt.
A csalódást keltő New Hampshire-i eredmények ellenére Haley mindenképpen folytatja a versenyt: a Concordban összegyűlt hívei előtt gratulált Trumpnak, ugyanakkor hangsúlyozta a verseny fontosságát. „New Hampshire az első az országban, és nem az utolsó. Még több tucat állam van hátra, és a következő az én kedves Dél-Karolinám” – mondta Haley.
A FiveThirtyEight összesítése szerint Haley hazai pályán sem számíthat semmi jóra, pedig ott nyernie kéne, ha versenyben akar maradni. A dél-karolinai közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Trump 62 százalékos támogatottságot élvez a soron következő államban, míg Haley csupán 25 százalékon áll.
A republikánus előválasztással egyidőben a demokraták is először járultak az uránokhoz, ám náluk a pártközpont nem ismeri el hivatalosnak az itteni eredményeket, így küldötteket sem lehet szerezni a jelölőgyűlésre (erről itt írtunk bővebben). Mivel Joe Biden neve nem szerepelhetett a szavazólapon, a helyi demokraták amellett kampányoltak, hogy írják be az újraválasztásra készülő elnök nevét. A szavazatok 91 százalékának összesítése után Biden 36 százalékon áll, de van még 31 százaléknyi, össze nem számolt beírt szavazat is, melyek gyanítható, hogy túlnyomó részt szintén a regnáló elnökre érkeztek. Amennyiben így van, Biden a szavazatok nagyjából 67 százalékát szerezheti meg, jelentősen ellépve a 19,6 százalékon álló, második helyezett Dean Phillipstől.
Forrás:(The Guardian)