Bajban vannak a 142 ezer forintnál is kevesebből élő nyugdíjasok

Alapvetően nem változtat a nyugdíjasok helyzetén, csak pár napos fellélegzést kaptak azzal, hogy pénteken megérkezett a számlájukra a 4,5 százalékkal megemelt nyugdíjuk, az emelés miatt az év előző hónapjaira járó egyösszegű kiegészítés és a nyugdíjprémium – írja a Népszava.

Már csak azért is helyesebb lenne nyugdíjemelés helyett egy állami tartozás megadásáról beszélni, mert az idősek közül sokan már maguk is adósok lettek a nyár óta száguldó infláció miatt – véli Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke.

A bajban lévő idős emberek lelkét töri meg a szégyenérzet, pedig nem ők tehetnek róla, ha nem tudják időben befizetni a számlákat, nem tudnak új cipőt venni, nem tudják megcsináltatni a fogukat, s ezért kerülik a társaságot – olvasható a portálon.

Több mint egymillió nyugdíjas a most 142 ezer forintos medián nyugdíj alatti összeget kap kézhez havonta, 600 ezren százezernél is kevesebbet. Ebben a körben már a második kötelező rész, a koruknak és egészségi állapotuknak megfelelő élelmiszerek megvétele sem megy, az egészségükkel pedig alig tudnak foglalkozni, romlik az életminőségük, a szükséges gyógyszereik nélkül veszélybe kerülhet az életük is – véli Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) soros elnöke.

A 14 százalékos éves nyugdíjemelésüknek fedezni kellene a háztartási energia átlagosan 64,4 százalékos drágulását, ezen belül a vezetékes gáz 121 százalékos áremelését, és ebből kellene kigazdálkodniuk a tavalyihoz képest idén 51 százalékkal többe kerülő alapvető élelmiszerek megvásárlását is.
A Nyugdíjas Parlament az idősek helyzetének javítására az éves nyugdíjemelés módszerének gyökeres átalakítását javasolja. Karácsony Mihály szerint nem véletlen, hogy a parlamenti képviselők, az állami vezetők után nemrég a jegybankelnök fizetésének emelését is az előző év bruttó béremelésének mértékében határozták meg.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/nyugdij-nyugdijas-ellatas-eletszinvonal.763160.html

Részvény: