Az oroszok azt állítják, hogy visszavertek egy nagyobb ukrán ellentámadást Donyeckben

Moszkva szerint az ukránok 250 katonát és több páncélozott járművet is vesztettek, ugyanakkor komoly kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy ez a nagy ukrán ellentámadás része lett volna, már ha megtörtént egyáltalán.

Visszavertek egy nagyobb ukrán ellentámadást Donyeckben – írja a BBC az orosz védelmi minisztérium közlésére hivatkozva, ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy a bejelentést nem sikerült egyelőre független forrásból ellenőrizni.

Az orosz védelmi tárca szerint Kijev vasárnap indított egy nagyszabású támadó műveletet a donyecki régióban, amihez hat gépesített és két páncéloszászlóaljat vetett be, ám a támadás kudarcot vallott és az oroszok még azt is hozzátették, hogy az ukránok több páncélozott járművet, köztük 16 tankot és 250 katonát vesztettek.

Persze adja magát a kérdés, hogyha mindez meg is történt, amiről az oroszok most beszámoltak, vajon ez lenne-e az a nagy ukrán ellentámadás, amire Kijev hónapok óta készül? Nem valószínű, hiszen ehhez a művelethez az ukrán hadvezetés vélhetően felhasználná a nyugatról kapott harckocsijait, amikkel biztosíthatná magának a harcászati fölényt az orosz tankokkal szemben. Márpedig ha nyugati tankokat lőttek volna ki az oroszok a Donyecki területen, azokkal a roncsokkal ki lenne tapétázva a RIA Novosztyitól az RT-n át a hadibloggerek Telegram-csatornáiig bezárólag a teljes orosz propagandamédia, csakhogy egyelőre ilyen képeket nem láttunk. Ez pedig azt jelenti, hogy ha meg is történt mindaz, amiről fentebb az orosz védelmi minisztérium beszámolt, az még nem a „nagy ukrán ellentámadás” része.

Ezt támasztja alá Kijev kommunikációja is, legutóbb például Anna Maljar védelmi miniszterhelyettes figyelmeztetett rá, hogy a „tervek szeretik a csendet”, azaz az ellentámadás megindulását nem fogja megelőzni nagybejelentés.

https://www.instagram.com/ukrainabezcenzury/?utm_source=ig_embed&ig_rid=cafd0f1a-122e-4ab1-aa45-f727c764bff4

Érthető ugyanakkor az ukránok hosszas készülődése is, hiszen meg kell mutatniuk a lakosságnak és a nyugati szövetségeseiknek is, hogy a kapott támogatással képesek sikereket elérni a harctéren, amennyiben ez elmaradna, az nem kecsegtetne túl sok jóval sem a közmorál, sem a nyugati támogatások alakulásával kapcsolatban.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230605_ellentamadas_jkudarc_haboru_Donyeck_orosz_vedelmi_miniszterium

Részvény: