-
A politikus különféle ígéreteket tett a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasút-villamos gyorsításáról, az ingyenes kerékpárszállításról, a kutyás közlekedésről, de beszélt a magyar irigységről is. Videóüzenetben válaszolt Lázár János a november végén átadott, rögtön leállásokkal és késésekkel indult, Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train, azaz városon belül villamosként, a városok között pedig vonatként közlekedő járművet érintő javaslatokra és kritikákra. Lázár… Olvass tovább →
-
A volt miniszterelnök FACEbook-oldalán számolt be kettejük találkozójáról. Nagyon jó találkozó volt, Arató Gergellyel mentem. Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni. Akkor így. Ezekkel a szavakkal számolt be FACEbook-oldalán Gyurcsány Ferenc arról a megbeszélésről, amelyet Márki-Zay Péterrel folytatott. A Telex megszólaltatta Arató Gergelyt, a DK-s politikus megerősítette: a miniszterelnök-jelölt kérése nem érinti pártjukat,… Olvass tovább →
-
A soros elnök Nagy-Britannia meghívására Liverpoolban tanácskoznak a hétvégén a hét vezető ipari hatalom (G7) külügyminiszterei. Abrit külügyminisztérium ismertetése szerint az északnyugat-angliai nagyvárosban tartandó kétnapos miniszterei értekezleten – amely a soros brit G7-elnöki időszak utolsó nagyszabású diplomáciai eseménye – a résztvevők demonstrálni kívánják egységes fellépésüket a világpolitikában tapasztalható rosszhiszemű magatartási formákkal szemben, beleértve Oroszország Ukrajnával… Olvass tovább →
-
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy pénteki interjúban nem zárta ki egy népszavazás megtartását a szakadár kelet-ukrajnai területek autonómiájáról. –Nem zárok ki egy népszavazást a Donyec-medencéről összességében – mondta Zelenszkij az 1+1 televíziónak nyilatkozva. Beszélt arról is, hogy referendumot tarthatnának az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím félszigetről, illetve általánosságban a háború lezárásáról is. Ugyanakkor leszögezte: Ukrajna… Olvass tovább →
-
Lényegében a garantált bérminimum és a minimálbér jövő évi emelését csomagolja újra a kormányzati kommunikáció, amikor a szociális és gyermekvédelmi területen-, a kulturális és közművelődési ágazatban-, valamint bölcsődékben dolgozók 20 százalékos béremelését hirdeti. A dolgozók túlnyomó többségénél mindegyik területen a legkisebb bérek adják az igazodási pontot a fizetések meghatározásánál, és az érintettek keresete is nagyrészt… Olvass tovább →
-
A világon 269 168 292 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 295 491. Egy nappal korábban 268 549 864 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 287 534 volt – idézi az MTI a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatait. A fertőzés 192 országban és régióban… Olvass tovább →
-
Úgy tűnik, hogy a XXI. században, és a horgászok esetében is működik a „Matula bácsi-effektus”, és a modern kor horgászai értékes tudással, információkkal segíthetik az ökológusokat. Fontos kérdés az is, milyen hatással van a horgászat vizeinkre. Egyre több félreérthetetlen jel mutat arra, hogy az emberi tevékenység káros hatásai – a klímaváltozástól a környezetszennyezésen át a… Olvass tovább →
-
Az elemzői várakozásoknak megfelelő mértékben, közel negyven éve a legmagasabbra emelkedett az infláció novemberben az előző havihoz képest a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) jelentése alapján. Novemberben 6,8 százalék, 1982 júniusa óta a legmagasabb éves fogyasztói árindex alakult ki az Egyesült Államokban az előző havi 6,2 százalék után. A… Olvass tovább →
-
Az összes jobbközép és balközép pártot és civil szervezeteket is magában foglaló összefogást hoztak létre Lengyelországban az ellenzéki politikai erők annak érdekében, hogy rendbe tegyék az ország és az EU viszonyát. A jelenlegi kormány szívózása az uniós szervezetekkel napi egymillió eurójába kerül a lengyel adófizetőknek. Lengyelország összes jobbközép, balközép és centrista pártja, valamint civil szervezetek… Olvass tovább →
-
„Politikai ellenfél, de európai partner Orbán Viktor” – véli Emmanuel Macron francia elnök, aki elmondta, hogy két fontos kérdésben ugyanakkor nézeteltérés is adódhat. Orbán Viktor politikai ellenfél, de európai partner – mondta újságírói kérdésre válaszolva Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóján. Macron elmondta: a 27 európai kormány- és államfőnek együtt kell működni Európáért és meg kell… Olvass tovább →