Vlagyimir Putyin orosz elnök egyáltalán nem vett részt azokban a tárgyalásokban, amelyek a Jevgenyij Prigozsin által indított lázadás leállítására irányultak – írta a lettországi száműzetésben működő független orosz hírportál, a Meduza.
A lap egy vasárnap megjelent cikkben szedte össze azt, amit tudni lehet a Wagner zsoldoscsoport vezetője által indított szombati felkelésről, és saját forrásokra hivatkozva új információkat is közzétettek. Ezek szerint:
Az orosz hatóságok – a hadsereg, a Kremlben dolgozó és kormányzati tisztviselők – már június 23-a este elkezdtek tárgyalni Prigozsinnal, ugyanakkor a dolgoz megnehezítette, hogy Putyin egyik legfontosabb bizalmasának homályos és különös követelései voltak: Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök távozása, autonómia a Wagner ügyeiben, több pénzügyi támogatás.
Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, a Kreml arra utasította az orosz kormányzókat és politikusokat, hogy nyilvánosan ítéljék el Prigozsin tetteit és nyilvánítsák árulónak.
A Meduza úgy tudja, hogy június 24-én a déli órákban, azután, hogy a Wagner zsoldosai már elfoglalták Rosztov-na-Donu (Don-menti Rosztov) városát, Prigozsin próbálta közvetlenül hívni Putyint telefonon, de az orosz elnök nem akart vele beszélni. A lap forrásai szerint Prigozsin ekkor már érezhette, hogy elszámította magát, és nem lesz akkora támogatottsága, mint gondolta.
A Kreml ugyanekkor dönthetett úgy, hogy megpróbálja elkerülni a véres konfrontációt. A tárgyalások utolsó fordulójában Anton Vajno, a Kreml kabinetfőnöke, Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkára és Borisz Grizlov, Oroszország minszki nagykövete vett részt, addig, amíg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök át nem vette a vezető szerepet.
Egy Kremlhez közel álló forrás szerint Prigozsin ragaszkodott ahhoz, hogy a tárgyalásokon magas rangú tisztviselők is részt vegyenek, és szüksége volt egy olyan harmadik félre, akiben megbízik. Lukasenka szeret szerepelni, ezért elfogadta a felkérést – írja a Meduza.
Putyin a szombat délelőtti beszéde után eltűnt és egyáltalán nem vett részt a Prigozsinnal folytatott megbeszélésekben. De ugyanígy nem tudni, hol volt és mit csinált a szombati események közben Sojgu és Geraszimov.
Egy informátor szerint Prigozsin pozíciója teljesen meggyengült, és a száműzetése után sem fog neki Putyin megbocsátani. Sosem lesz már olyan befolyása, mint eddig.
A Meduza forrásai szerint Putyinnak nem lett volna szabad átengednie az irányítást a tárgyalásokon Lukasenkának és a szilovikinek, azaz az orosz biztonsági szolgálatoknak.