Április 2. Két évvel ezelőtt az oroszokat végleg kiűzték a kijevi régióból, akik egy teljes körű háború első napjaiban gyorsan elkezdtek várost városra megszállni, majd a fővárost célozták meg, és azt tervezték, hogy “három nap alatt elfoglalják Kijevet”. Az ukránok azonban kiálltak saját otthonuk védelmében, volt, aki kiképzés nélkül is, mert erre egyszerűen szükség volt.

A Kijev elleni támadást a csernobili zóna mögül február 24-én reggel az orosz hadsereg 9. zászlóalj taktikai csoportja indította el. További 10. zászlóalj taktikai csoport maradt tartalékban a Gomel régióban a fehérorosz-ukrán határ közelében. Az oroszok a Dnyeper túlsó partjáról is igyekeztek Kijev felé előrenyomulni – a csernyigovi régión keresztül Brovariba. Összesen 25-30 ezer katonára becsülhető orosz csoport, amely megszállta a kijevi régiót.

Az ukrán hadsereg oroszok felett aratott győzelme a Kijevért vívott csatákban az egyik legmegsemmisítőbb vereségként és a látszólag “gyenge állam legerősebb feletti győzelmének” példájaként kerül történelembe. Kijev közelében az ukránok visszautasították az orosz tengerészgyalogságat, különleges erőket és ejtőernyősöket, akik az orosz csapatok elitjét alkotják. A kijevi stratégiai hadművelet sikere az orosz-ukrán háború radikális fordulópontja lett. Ez volt az, ami megmutatta, hogy az ukránok képesek lesznek ellenállni az orosz agresszornak.

Oroszország villámgyors ukrajnai villámháborús terve a teljes körű invázió első napjaitól kezdve kudarcra volt ítélve. A főváros két-három napon belüli elfoglalásának vágya az oroszok számára elhúzódó háborúvá, katonai és politikai kudarcok sorozatává, valamint a stratégiai siker hiányává vált. A 2022 februári teljes körű orosz invázió tervében a kijevi régió különleges helyet foglalt el – a főváros kapujaként, amelyet a tervek szerint 3-5 napon belül elfoglalnak, hogy az ukrán hatóságokat kényszerítsék, hogy az orosz feltételekkel adja meg magát.

Oroszország a kijevi régióban lévő stratégiai célpontok elleni rakétatámadásokra, a Kijev melletti katonai repülőterek (elsősorban a gosztomeli Antonov repülőtér) elfoglalására, a rájuk érkezett csapatok leszállására és a fehérorosz határról mozgó haditechnika-oszlopok formájában történő erősítésre támaszkodott.

Az orosz hadsereg elvesztette a Kijevért vívott csatát, amikor nem tudta gyorsan elfoglalni a gosztomeli Antonov repülőteret. Az élelmiszer- és lőszerellátás fő bázisává kellett válnia. Az ukrán hadsereg ellenállása miatt elhúzódó gosztomeli harcok nemcsak az utánpótlás beszerzését tették lehetetlenné, hanem lehetővé tették az ukrán főváros megerősítését is. A gosztomeli repülőtéren kudarcuk után az oroszok megpróbáltak elfoglalni egy másik katonai repülőteret Vaszilkovban. Február 26-27-én többször is próbálkoztak csapatok partraszállásával, de az ukrán védők sikeresen felszámolták őket. A február 27-i repülőteret ért támadás lőszerrobbanással ért véget, ami tönkretette a leszálló pályát, így alkalmatlanná vált az orosz katonai szállító repülőgépek leszállására.

A Kijevtől északra kialakult helyzetet azonban humanitárius katasztrófának nevezték. Ez idő alatt az emberek egy pillanatra sem tudták elhagyni a menhelyüket, akik kockáztattak, többnyire nem tértek vissza. Március 9-én az oroszok végre megengedték, hogy az ágyúzások során meghalt emberek holttestét eltávolítsák Bucha utcáiról. Irpen egy részét akkoriban szintén orosz csapatok ellenőrizték, ott aktív utcai harcok zajlottak, és az ukrán önkéntesek önállóan próbálták kivonni az embereket az ágyúzás alól. Bucsában az oroszok tovább keresték azokat a lakosokat, akik szerintük az ukrán fegyveres erőkkel álltak kapcsolatban, majd az ukránokat megkínozták és lelőtték.

A katonai műveletek a kijevi régióban több mint egy hónapig folytatódtak. Az orosz csapatok oszlopai észak felől vonultak az ukrán főváros felé. A Visgorod, Bucsa és Brovari körzetek 15 területi közössége került megszállás alá. Miután azonban Kijev közelében kimerítették az orosz csapatokat, az ukrán védelmi erők hadműveletbe kezdtek az ellenséges csoport bekerítésére. Ez kényszerítette az oroszokat menekülésre. Az orosz propaganda továbbra is a “katonai tevékenység csökkentéséről” szóló állítólagos önkéntes döntéssel indokolja csapatai kimenekülését.

A kijevi régióban aratott győzelemnek köszönhető, hogy a világ elé tárták az igazságot az orosz háborús bűnökről – a civilek tömeges kivégzéséről Bucsában, Motizsinben és más ukrajnai településeken. A felszabadított területeken számos háborús bűntetteketfeljegyeztek: fosztogatás, kínzás, erőszak, gyilkosság. A megszállás idejében a kijevi régióban 1370 lakos halt meg, köztük 37 gyerek. 714 civilt kínoztak meg. Csak a Bucsa kerületben a megszállás 33 napja alatt az orosz hadsereg több mint 9 ezer háborús bűnt követett el. Emellett a kijevi régió 514 lakosa továbbra is eltűnt.

Kijev ma sokkal jobban védett, mint két éve. Erőteljes erődítményeket hoztak létre, és az ukrán csapatok készen állnak arra, hogy visszaverjenek minden olyan kísérletet, amely északról ismét behatolna. Ma már nincs lehetőség az orosz hadsereg hirtelen fellépésére a kijevi térségben. A kijevi régió következő inváziójával az Orosz Föderációt még jelentősebb veszteségek érik. Azonban talán az ilyen kijelentések hátterében, vagy a “nagy szónok és stratéga” szerepét próbálva eljátszani Fehéroroszország elnöke, Alekszandr Lukasenko anélkül, hogy bármire is utalt volna utálatos kijelentést tett.

Április 2-án, kedden azt mondta, országa háborúra készül – erősíti védelmi készültségét. Lukasenko részt vett a leszármazottaknak szóló üzenetet tartalmazó kapszulát lerakó ünnepségen egy új grodnói városi kórház építkezésén. Megjegyezte, hogy ez az esemény a Fehéroroszországgal szomszédos országoknak szóló üzenetnek tekinthető.

“Most mi is ásunk, akárcsak ők, nagyon közel a határhoz. Csak a céljaink teljesen mások. Ott (Ukrajnában) ásnak lövészárkokat, tankok elleni árkokat stb., növelik a költségüket a csapásmérő fegyverzetre. És itt a régió költségvetésének kétharmadát a szociális szférára fordítjuk – egészségügyre, oktatásra, kultúrára, sportra és így tovább. A magunk békés jövőjét akarjuk építeni. Kizárólag az alkotással foglalkozunk” – hangsúlyozta a fehérorosz vezető.

Lukasenko meg van győződve arról, hogy Fehéroroszország nem akar harcolni, de továbbra is háborúra készül. “Ne higgyetek senkinek, hogy harcolni akarunk. Háborúra készülünk, erről őszintén beszélek. Ha békét akarsz, készülj a háborúra – ezt nem én találtam ki. Ezt nagyon helyesen mondták” – mondta.

Az önjelölt elnök szerint Fehéroroszországban is folyamatban van a csapatok szükséges kiképzése, és különféle típusú fegyverekkel és felszerelésekkel látják el a csapatokat. “Ha valaki barátságtalan országokból kritizál minket, tudjatok, hogy helyesen cselekszünk. Ha ott elkezdenek dicsérni minket, az katasztrófa. Nem kell fenyegetnünk senkit. Nem akarjuk valaki más földjét. Adj Isten, hogy műveljük a mi földjünket.” – mondta a fehérorosz vezető.

Az ilyen kijelentések nem csak úgy a semmiből jönnek. Lukasenko azonban ilyen kijelentéseivel csak “kegyelmet” próbál szerezni a Kreml vezetésének. Nem kell katonai szakértőnek lenni ahhoz, hogy megérteni annak az ostobaságnak a teljességét, amelyről Lukasenko önjelölt elnök beszél. Ukrajna részéről elvileg nem létezhet offenzíva Fehéroroszország ellen. Ugyanakkor magát az ország területét az oroszok arra használják, hogy fegyvereket szállítsanak az Ukrajnával határos területekre.

A “körülmények áldozata” képének felpróbálására tett újabb kísérlet egyáltalán nem volt hasznos Lukasenko számára. Az “Ukrajnával szembeni” határ megerősítésével Lukasenko és legközelebbi politikai bűnözői egyszerűen csak pénzt keresnek maguknak a fehérorosz hadseregben tapasztalható korrupciónak köszönhetően, és ezzel párhuzamosan próbálnak hitelességet “kivívni” a fehéroroszoktól, hangsúlyozva: „Lássák, törődünk a biztonságatokkal.”

Azonban mivel szemben a biztonság? Egy olyan állammal szemben, amely több mint két éve teljes körű háborúban küzd a függetlenségéért? Nyilvánvaló, Lukasenko újra nem tűnik komoly politikusnak.